Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 20. szombat, az őszi ülésszak 9. napja - Interpellációk: - KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
590 Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Kérem, hogy az egyeztetett időtartamokat tartsák be mind az interpellálók, mind a válaszadók. Kérdezem dr. Kovács Pál képviselőt, egyetérte a válasszal? KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP) Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a választ, és elnézést kérek, hogy 40 másodperccel az imént túlléptem az időt. Sajnos, a téma – amint az államtitkár úr válaszából is kiderült – olyan sze rteágazó, hogy nem 3 és 5 percet, hanem 30 és 50 percet is túllépnénk. Amikor megköszönöm a válaszát az államtitkár úrnak, akkor azért hozzáteszem, hogy ebben a 6 percben, amennyit szánt a válaszra, igen sok dolgot elmondott, ami a történéseket illeti, de elmondott sok olyat is, amit én vártam is ettől a választól, hogy tudniillik a Videotonnak a közvetlen jövőjét és a távolabbi jövőjét hogyan képzeli el. Nyilvánvaló, hogy vannak köztünk véleményeltérések, többek között abban a tekintetben is, hogy ez a mos tani helyzet hogyan értékelhető – ebből következően: hogyan értékelhető a jövő is – alapvetően azonban egyetértek a válaszával és elfogadom, és kérem, hogy az Országgyűlés is fogadja el. És mivel az előbb túlléptem az időt, ezért most sürgősen be is fejeze m a mondandómat. Köszönöm szépen. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a választ? Kérem erről szavazni. Kimondom a határozatot: az államtitkári választ az Országgyűlés 148 "igen"szavazattal, 6 el lenszavazattal, és 48 tartózkodással elfogadta. Körösfői László képviselőtársunk, Magyar Szocialista Párt, "Kerepestarcsa és az ország egyéb területein található bányagödrök rekultivációja tárgyában" címmel interpellációt nyújtott be az ipari és kereskedel mi, valamint a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez. Körösfői László képviselőt illeti a szó. Interpelláció: Körösfői László (MSZP) - az ipari és kereskedelmi miniszterhez, valamint a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez - "A kerepestarcsai és az ország egyéb területein található bányagödrök rekultivációja tárgyában" címmel KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Urak! A főváros szomszédságában lévő Kerepestarcsa községben tarthatatlan állapo tok vannak a szeméttelepek környékén. A településen a Szilasmenti Tsz a tulajdonában lévő területen sok évvel ezelőtt sóderbányákat nyitott. A sóderkitermelés évekkel ezelőtt történt befejezését követően kilenc bányagödör maradt vissza, melyek egy része je lenleg a település belterületén található. Ezek közül hármat ma szeméttelepnek használnak. Az egyikre 1984ben a tsz szerződést kötött a Fővárosi KözterületFenntartó Vállalattal, mely szerződés értelmében a vállalat hárommillió forint ellenérték fejében 1 990. december 31ig jogosult a bányagödröt szilárd kommunális hulladékkal feltölteni. A feltöltést követően viszont a rekultivációs helyreállítási kötelezettség a tszt terheli. A szemét ideszállítása évek óta folyik, és jelenleg is tart. Egy másik bányagö dörbe engedély nélkül hordják a legkülönbözőbb eredetű és anyagú hulladékot. E szeméttelepről néhány, 4050 méterre kertes házak találhatók, és a szeméttelepről patkányok tucatjai szaladgálnak be a lakóházak kertjeibe, fertőzésveszélynek kitéve az ott élők et. A szeméttelepen többek között gumiabroncsokat, valamint a tsz aromaüzeméből visszamaradt lepárlási anyagot is találunk. Ezek ismeretlen ok miatt időnként meggyulladnak, s ilyenkor a szél elviselhetetlen bűzt áraszt, hord az utcák házai felé. A települé sen élő lakók, a Kerepestarcsai Környezetvédők Egyesülete már a legkülönbözőbb fórumokat bejárta ez ügyben, de hiába. Én tarthatatlan állapotnak tartom azt, hogy a főváros szomszédságában lévő települések lakossága arra legyen kárhoztatva, hogy a főváros s zeméttelepe