Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 11. kedd, az őszi ülésszakának 24. ülésnapja - A szakképzési hozzájárulásról és a Szakképzési Alapról szóló 1988. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A helyi adókról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ZSIGMOND ATTILA (MDF)
1499 Tisztelt Ház! Megoldást keresendő, szeretnék visszatérni az eddigi hozzászólásokból már kitűnt kétféle lehetőségre. Az egyik nyilván az, hogy a helyi adókkal ne növeljük az eddigi központi adózási terheket, pontosabban, ne növeljük azt a terhet, ami a központi és helyi korábbi adózásnak vagy különböző adófajtáknak megfelelő terhelést jelentett. Azt a szintet vagy megközelítően azt a szintet kellene megcélozni. Éppen ezért indítványozzuk, és szeretnénk végezetül hangsúlyozni: nem értünk egyet azzal, hogy kötelező minimum van előírva a helyi önkormányzatok számára. Ezt a bizonyos 20 százalékot tehát eltörölni javasoljuk. A második: nem értünk egyet azzal, hogy az önkormá nyzatok kiegészítő állami támogatása a helyi adóztatás függvénye, ezt is szeretnénk eltörölni. Míg az előző a helyiadótörvényjavaslatban, a másik a költségvetésitörvényjavaslatban szerepel. Tisztelt Ház! Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm. Következik Zsigmond Attila képviselő úr. Felszólaló: Zsigmond Attila (MDF) ZSIGMOND ATTILA (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor olvastam a helyi adókról szóló törvénytervezetet, akkor az egyszeri vizsgáztatási történe t jutott az eszembe, amikor a professzor azt kérte a vizsgázótól, menjen oda az ablakhoz, nézzen ki, és mondja el, mit lát. A megrémült fiatalember nem értette, hogy mi végre kell tennie, de engedelmesen odament és kezdte sorolni: házat lát, embert lát, au tót lát. Mire a professzor: Ön téved, fiatal barátom, csupán adóalanyokat és adótárgyakat lát odakinn. Szeretném kijelenteni, hogy nem vagyok a helyi adók intézményének ellensége. Tudom, hogy ez nem magyar és nem új találmány. Azt is tudom, hogy határainko n túl, a helyi önkormányzatok természetes és biztos bevételét jelentik a helyi adók. De a mértéke és a mérce – és én erről szeretnék beszélni. Úgy gondolom, különösen az építményadó az, amelyik súlyos veszélyeket jelent választópolgáraim számára is. Miközb en arról gondolkoztam, mit fogok erről beszélni, természetesen választóimmal is kicseréltem erről gondolataimat. Azért tettem ezt, mert az én választókörzetemben a lakástulajdon óriási hányada, döntő hányada magántulajdonban van – beleértve a csodavilláktó l a szigeteletlen parasztházig mindent. E házakat lakóik nagy része – mai lakóik vagy eleik – meglehetősen keserves kínok között építették, és ahogy Kuncza képviselőtársam is említette, tulajdonképpen nem kapva meg az államtól a lakásépítési támogatást, am it a bérekből vontak el – mindenkinek saját magának kellett a lakhatását előteremteni. Az építményadónál sem az adónemet vitatom, hanem teljesíthetetlen mértékét. Körülnéztem a fővárosban, az ingatlanárakat tekintve, megtudtam, hogy a négyzetméterenkénti á r 30 ezer és 90 ezer forint között mozog. Úgy tűnik, hogy ebbe a körbe a fővárosnak minden területe belefér. Könnyen belátható, hogy egy ötmilliót érő ingatlan átlagosnak tekinthető ingatlan. Az ötmilliónak a korrigált értéke két és fél millió forint, és e nnek a három százalékos építményadója 75 ezer forint . (Zaj, mozgás.) Korrigáltat számoltam, két és fél millió forintot. Mindez azt jelenti – ha jól számoltam – , hogy hatvanhat évenként a tulajdonosok újra megvásárolják a saját ingatlanjaikat. Tisztelt Kép viselőtársaim! További ellentmondások. A személyi jövedelemadó teljesítményvisszatartó hatását nagyon sokszor ostoroztuk. Én is úgy érzem, hogy ennél az adónemnél, az építményadónál valamiféle analógia köszön vissza. Arra gondolok – anélkül, hogy 2030 mi llió forint értékű kacsalábon forgó várakra gondolnék – , hogy miközben valakik nem bontott téglából, nem bontott ajtóval, nem egy szerény otthont tudnak csak építeni, hanem esetleg –
