Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 11. kedd, az őszi ülésszakának 24. ülésnapja - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZABAD GYÖRGY (MDF) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP)
1452 Ezen a téren nem tudok, azt hiszem, újat mondani. Az előttem szólók ezeknek a szükségességét bőséges en kifejtették, és talán még ennél is meggyőzőbb volt pártunk álláspontjának helyessége mellett az Állami Számvevőszék elnökének a nyilatkozata, aki a költségvetés egyik legfontosabb hibáját és hiányosságát pontosan ezen a területen vélte megállapíthatónak . Talán még azt is meg merném kockáztatni, hogy az intézményrendszer egyes káros túlburjánzásairól nem is a költségvetés összeállítói tehetnek. Talán, ha rajtuk múlott volna, akkor nem kényszerültek volna ilyen indokolásra. Több minisztériumnál és nemcsak a minisztériumi hivataloknál szervezeti átalakításokkal, összevonásokkal, esetenként szétválással igyekeztünk a feladatellátás intézményi feltételeit a megváltozott körülményekhez igazítani. A szervezeti változások óhatatlanul többletkiadásokkal járnak. Az önkormányzatoknál pedig a báziselőirányzatokat így egyebek között a következő tételek növelik: a belépő intézmények miatti többletráfordítás, a közös tanácsok szétválásából fakadó új önkormányzatok igazgatási többletköltsége, a lakásgazdálkodási rendszer változása. Vagyis magyarul: ha jól értelmezem, akkor mind a központi intézményeknél, mind az önkormányzatoknál új hivatalok létesítése, meglévők összevonása, szétválasztása okozza a többletkiadásokat. Úgy gondolom, hogy ebben az országban 40 esztendeig ho l centralizáltak, hol decentralizáltak. Kérdés, hogy ezek egyes esetekben milyen eredménnyel jártak. Az azonban 40 év tapasztalatai alapján biztosra mondható, hogy akár sikeresek voltak, akár sikertelenek voltak, az biztos, hogy többletkiadásokkal jártak. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán ezek után ellentmondásnak tűnik, hogy rámutattam a költségvetés általunk legsúlyosabbnak tartott gyengeségére, és ezután mégis azt mondom, hogy a kereszténydemokraták ennek ellenére meg fogják szavazni a költségvetést. Ez v alójában mégsem ellentmondás. Nem ellentmondás azért, mert az említett hibák nagy része a költségvetési év során kijavítható, kiküszöbölhető, és a javításokkal a költségvetési hiány összege csökkenthető. Én bízom abban, hogy ez a költségvetés és a költségv etés végrehajtása magát a Kormányt is rádöbbenti arra, hogy minden intézkedése pénzügyi mozgásokban realizálódik, és egy új financiális szemlélet kialakulása meg fogja óvni a Kormányt a következményeiben átgondolatlan szervezésektől. A kereszténydemokraták nak és általában a keresztény embereknek a tűrőképessége, a teherviselő képessége – úgy gondolom – nagyobb az átlagosnál. Egytől azonban nem szabad megfosztani őket, az optimizmusuktól, a reménytől, a kivezető útnak a bemutatásától. A kereszténydemokraták azt várják a Kormánytól, hogy meggyőzze őket, hogy a rövid ideig tartó nehézségek után hosszú, nyugodt jólét korszaka fog bekövetkezni. Úgy gondolom, hogy ebből az optimizmussugárzásból eddig nem kaptunk eleget. Az államtitkár asszony expozéjában voltak ut alások, de nem elegendőek. Nem elegendőek sem számunkra, sem az ország népe számára. Az országnak legalább biztató szép szavakra van szüksége. (Derültség, gyér taps.) Köszönöm a tapsot, és engedjék meg, hogy egy történelmi utalással fejezzem be. 1924. dece mber 12én, pontosan 66 évvel ezelőtt tárgyalta az Országgyűlés a kövekező évi költségvetést. Bud János pénzügyminiszter nem sok biztatót tudott mondani akkor sem az ország állapotáról és az ország jövőjéről. A helyzet talán rosszabb volt, mint most, mégis így fejezte be az expozéját: "Az egész beszédemen bizonyos optimizmus vonult végig. Sokan félnek ettől, hiszen sokan szemrehányást tesznek nekem azért, mert optimista vagyok. De különösen az ország jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzeté ben azt tartom, hogy akinek nincs hite önmagához, akinek nincs bizalma a terveihez, az távozzék a pénzügyminiszteri székből. Én nem magamra támaszkodom, hanem támaszkodom a magyar föld ritka erejére, melynek kiszámíthatatlanok a fejlődési lehetőségei, táma szkodom a magyar ész képességeire, ügyességére, a helyzetekhez való alkalmazkodására, leleményességére, és támaszkodom végül a magyar munkáskezek munkaerejére. Ezek adják nekem a
