Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 11. kedd, az őszi ülésszakának 24. ülésnapja - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)
1447 E tényt mi végzetes felelőtlenségnek tartjuk. A beterjesztés módja és a törvényjavaslat tartalma mia tt mi az előterjesztést úgy kezeljük, mint az 1991. év egyik költségvetési variánsát, melynek módosítására az év során akár többször is sor kerülhet. Ebből következik, hogy azt tartanánk célszerűnek, ha a Kormány mostani javaslatának törvényerőre emelkedés e esetén sem fejezné be a költségvetési tervezést, hanem a gördülő tervezés módszerével folytatná a munkát. A ma még megoldatlan kérdések megválaszolására, a gazdaság és a társadalom különböző érdekcsoportjaival el nem végzett egyeztetésekre is fel kell ké szülni. Az évközi módosításokat tartalmazó pótköltségvetésnél ugyanis jó lenne elkerülni a nyáron lezajlott vitákat! Másrészt a jövő évi várható módosításoknak – a mostani előterjesztés hiányosságait pótolandó – legfeljebb csak a neve, de nem a tartalma le het pótköltségvetés! A jelenlegi előterjesztést – függetlenül elfogadásának jogi formájától – valójában egy átmeneti finanszírozást biztosító jogszabálytervezetnek tekintjük. Hozzászólásaink ezen előterjesztéshez ezért a továbbiakban ehhez az alapelvhez ig azodnak. Egyúttal bejelentem, hogy határozati javaslatot nyújtunk be a tisztelt Háznak, amelyben kérni fogjuk, hogy a Kormány 1991ben negyedévente számoljon be a Parlamentnek a költségvetési előirányzatok aktuális állásáról. Tisztelt Ház! Hölgyeim é s Uraim! Bár az állam jövedelemújraelosztó szerepe a magántulajdon által meghatározott piacgazdaságnak is szokásos alkotóeleme, mégis az 1980as évek eleje óta a fejlett piacgazdaságokban minden életképes Kormány egyik legfontosabb célkitűzésévé vált az ú jraelosztás bővülésének visszafogása. Történt ez annak ellenére, hogy – miként nálunk is – minden országban népszerűbb dolog újabb és újabb költségvetési juttatásokat ígérni a különböző, többnyire jól beazonosítható állampolgári csoportoknak, mint bárkit i s megfosztani olyan állami juttatásoktól, amelyekhez hozzászokott. Az előttünk fekvő törvényjavaslatból is hiányzik az a felismerés, hogy minél tovább halasztja a Kormány a költségvetési kiadások leépítését, annál nagyobb ellenállással fogja magát később s zembetalálni! Enélkül egy év múlva továbbra is ugyanazon problémákkal fogunk szembesülni, mint ma, és ráadásul mindenki úgy fogja érezni, hogy az idei áldozatok hiábavalóak voltak. A Kormánynak persze van kifogása erre az érvre: a társadalom tűrőképessége korlátozott, az erőteljesebb kiadásleépítések az egyes területek működőképességét veszélyeztetik. Ez esetben azonban nem az a kérdés, hogy a költségvetésből fenntartott területek mikortól nem képesek feladataik ellátására, hanem az, hogy felismerve a forrá sok korlátozottságát, mely területekről vonul ki a Kormány annak érdekében, hogy más, általa fontosabbnak tartott állami feladatok maradéktalanul teljesülhessenek. Az Antallkabinet e döntés felelősségét nem vállalja. A konfliktuskerülő és – halogató magata rtás azonban az állami politika rangjára emelkedve azt eredményezi, hogy a tényleges válságkezelés lehetetlenné válik, és egyúttal a társadalomnak a Kormányba vetett bizalma is megrendül ezzel. A helyzet paradoxona az, hogy a Kormány úgy érzi, mindenkinek megértő partnere igyekszik lenni, senkit sem sújt a feltétlenül szükségesnél nagyobb mértékben, mégis szigorít annyit, hogy még a gyarapodó társadalmi csoportok tagjait is elégedetlenné tegye. Így a FIDESZ csak annyit tehet, hogy nem nehezíti a Kormány dol gát kiadáscsökkentő erőfeszítéseiben. Olyan javaslatokkal fogunk előállni, amelyek a költségvetés előirányzott deficitjét tovább csökkentik. Ezen alapállásunkból következően nem tudunk jelenleg támogatni olyan terveket, amelyek a bevételeknél alapvető vált oztatásokat akarnak elérni. Általában egyetértünk azzal a felfogással, mely a bevételek csökkentésére irányul, de jelenleg az adókulcsok jelentős mérséklése azzal a veszéllyel jár, hogy a kiadások finanszírozhatatlanná válnak. Az adókulcsok csökkentése, il letve átrendezése megfelelő modellezések, számítások alapján hamarosan napirendre kell, hogy kerüljön. Mielőtt részletesebb kritikai észrevételeinket megtenném, engedjenek meg két további, általános megjegyzést.
