Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - A vállalkozási nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvényjavaslat, illetve az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, illetve a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény... - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár:
1296 Önök asztalára, amelyek mindenekelőtt a szövegtervezet pontosabb értelmezését és néhány adminisztratív hiba korrekci óját szolgálják. Ezen a bejelentésen túlmenően az idővel való gazdálkodás céljából mindössze három dologra szeretném az Önök figyelmét felhívni, három dologra szeretnék reflektálni. Az első: teljes mértékben egyetértek Kállay Kristófnak azzal az állításáva l – és csak azzal – , hogy óriási mértékű erkölcsrombolás ment végbe a múltban. Ez az erkölcsrombolás jelentkezett azokban a technikai dolgokban, amelyekre éppen az előttem utolsó felszólaló, Katona Béla is felhívta a figyelmet: mi nem szeretünk adót fizetn i! Tisztelt Ház! Természetesen az erkölcs meg a jog egymástól némiképp különböző, bár szorosan összefüggő kategóriák. Ennek az erkölcsnek, hogy a közteher vállalása mindenkire nézve kötelező, hogy a törvényeket tisztelni kell, ennek mély értelme van, hogy ezeket a törvényeket miért hozta egy demokratikus közösség: ezt más országokban is egy kicsit megromlott erkölcs alapján álló lakosság veszi tudomásul, érvényesíti. Az áldozatok vállalására önként ugyanis senki nem szeret tolongani, senki nem mondhatja azt magáról főleg nem másokról – , hogy csak vállaljatok áldozatot nyugodtan, ez nagyon helyes, célszerű, lelkesen támogatom, hogy csak ez legyen a megoldás útja. Áldozatot vállalni senki sem szeret, senki sem lelkesedik érte, erre az a nagyon egyszerű és jó zan gazdasági megfontolás kényszeríti a már piacgazdasági körülmények között működő társadalmakban az állampolgárokat és a vállalkozókat, amit egy régi anekdota így fogalmaz meg, hogy amikor az egyszerű embertől – lévén vállalkozó – kérték, mutassa meg már a mérlegét, azt mondta: melyiket, azte, amelyet a banknak mutatok, mert az nagyon szépen néz ki, vagy azte, amelyet az adóhivatalnak mutatok, mert abban nagyon siralmas képet mutatok ki magamról, no, persze, az igazi pedig csak a fejemben van. E mögött a két szélső pont között, hogy nem szeretünk adózni, de szeretünk azért jó hitelképességet felmutatni, a bölcs mérlegelést minden személy egyénileg úgy hozza meg, hogy önmagában megteremti azt a konszenzust, amelyet több képviselőtársunk a Kormányon számon kért, és amelyet a Kormány – legalábbis szeretném hangsúlyozni – , a tárcám – az a tárca, amelyiknek én vagyok pillanatnyilag az államtitkára – magáévá tett. Úgy gondolta, mérlegel szempontokat, és ezek között a szélsőséges szempontok között igyekszik való ban kedvezményt adni a vállalkozóknak, s kevésbé terhelni a legnehezebb helyzetben lévő állampolgárokat, figyelembe véve a rendkívüli körülményeket és a nem lebecsülhető örökséget, amelyet nem azért hangsúlyozunk, hogy a felelősségünket mentsük, hanem pusz tán attól a felelősségtudattól vezettetve, hogy ennek az örökségnek a terheivel számolnunk kell, és aki nem számol vele, az valóban illúziókat kerget. Megpróbáltuk tehát ezt mérlegelni gondolkodásunkban. A legnagyobb erkölcsrombolás azonban nem is kizáróla g, hogy nem szeretünk adót fizetni, nem is az, hogy az áldozatokat nem akarjuk úgy istenigazából, lelkesen vállalni, hanem az, hogy ugyanakkor ezzel egy időben tulajdonképpen mindent mégis az államtól várunk. Ez azután semmiképpen nem egyeztethető össze. T isztelt Ház, nyilván lesz majd módom erre a költségvetés vitája kapcsán kitérni, s akkor ki fogom fejteni azt, amibe most nem kívánok belemenni, hogy milyen mértékben determinált pontosan azok által az előbb említett múltbeli örökségek által a jelenbéli mo zgási lehetőségünk, majd bemutatom, hogy a kormányzat milyen erőfeszítéseket tett a kiadási oldal lefaragására. Ebbe azonban nem megyek bele. Azt azonban még az erkölcs keretébe tartozóan elmondom, tisztelt Ház, hogy itt egy félreértés van, s itt korrigáln om kell Palotás képviselőtársamat annyiban, hogy ő egy bizonyos gazdasági amnesztiatörvény megtárgyalásáról, kormányzati elfogadásáról beszélt. Magam részt vettem ezen a kabinetülésen, a Kormány ezt az amnesztiatörvényjavaslatot nem fogadta el, pontosan azért nem, mert igen aránytalan dolog lenne, erkölcstelen lenne pontosan azokkal szemben, akik eleget tettek közteherviselési kötelezettségeiknek, s ezekkel szemben azoknak adni előnyt és lehetőséget, akik nem tettek eleget ezen kötelességüknek. Azt hiszem , itt kezdődik az a pont, amit az angol úgy mond: There we agree to deserve. Itt egyezzünk meg abban, nem értünk egyet Kállay képviselőtársammal abban, hogy azt hangsúlyozza,
