Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. november 27. kedd, az őszi ülésszak 20. napja - A köztársasági megbízott jogállásáról, hivataláról és egyes feladatairól szóló törvényjavaslat megtárgyalása, - ELNÖK (Szabad György): - GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szabad György):
1135 hivatalát. Nem fog érdemben csökkenni az ügyek száma, nem fognak érdemben csökkenni azok a feladatok, amelyeket meg kell oldani. Nem beszélve arról, hogy egy régi ó területén az államigazgatási hatósági ügyintézést, ezen belül a helyszínre történő kijárásokat, szemléket, meghallgatásokat, bizonyítási eljárásokat – amelyeket az államigazgatási eljárási törvény tartalmaz – sokkal nehezebb megszervezni, sokkal nagyobb költségbe kerül végrehajtani, mint akkor, ha az adott hivatal, amely a funkciót gyakorolja és ellátja, az állampolgárhoz fizikailag is elérhető távolságra, fizikailag is megközelíthető távolságra található. Épp ezért én azt gondolom, hogy ha azt mondanám, hogy a köztársasági megbízottnak tilos hivatalt létrehoznia a megyében, félreértés ne essék, ez a hivatal egységes, a köztársasági megbízottnak egy hivatala van, a megyei mint területi hivatal ennek az egységes szervezetnek egyik része s önálló szervezeti egysége, azonban a hatáskör szempontjából a hatáskör telepítettje, a hatáskör megtestesítője minden esetben és kizárólag a köztársasági megbízott, tehát nincs semmiféle differencia a régióközpontban működő hivatal és annak helyi, megyei székhelyen működő e gysége között. Nem tudom, hogyan képzelik, hogy mit eredményezne egy ilyen típusú megoldás, mit eredményezne a megyeszékhelyeken, mit eredményezne a régióközpontban, ahol egy hatalmas hivatalt kellene létrehozni és működtetni, mit eredményezne a kisvárosok ban és a községekben, hogyan érnék el ezt a hivatalt az állampolgárok. Egy példát hoztam fel az önkormányzati bizottság ülésén is: abban az esetben, ha a köztársasági megbízott csak székhelyén működtethetne hivatalt, Kunszentmiklós városból, amely Budapest alatt van, Szegedre kellene az állampolgároknak lejárni ahhoz, hogy ügyüket intézni tudják. Azt hiszem, hogy ez életidegen megoldás volna. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Gál Zoltán képviselőtársunk kért kétperces reflexiót. Felszólaló: Dr. Gál Zoltán (MSZP) GÁL ZOLTÁN, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Józsa Fábián képviselőtársam, akinek én nagy tisztelője vagyok, már ami a közigazgatási szakértelmét illeti, felvilágosított a törvényjavaslat néhány passzusát illetően, de igazán nem győzött me g. Amire külön szeretnék reagálni, ez a személyzetre való utalás és az elbocsátás. Azt hiszem, hogy Józsa Fábián teljesen félreértette a szavaimat. Mi azt szeretnénk csak – és ezt a csakot idézőjelbe teszem – , hogy ez a közigazgatási rendszer, ami kiépülőb en van, ne kívánjon több embert, mint amennyi ma végzi a feladatot, és tartok tőle, hogy az a struktúra, amely kiépülni látszik, az több embert kíván, mint amennyi végzi a feladatokat jelenleg, márpedig Józsa Fábián is arról beszélt, hogy a feladatok menny isége nem fog változni. A részletekbe nem kívánok belemenni, talán a módosító javaslataink azokra a problémákra is választ adnak, amelyeket hozzászólásában érintett, most még kár lenne vitatkozni, azt azonban nyomatékkal szeretném aláhúzni, hogy a szociali sta pártnak nem volt, és gondolom, a jövőben sem lesz az a véleménye, hogy tömeges leépítéseket kell végrehajtani az államigazgatásban, mert tudjuk mi is, hogy az állampolgárok ügyeit intézni kell. Mi csak azt szeretnénk, hogy ez ne kerüljön többe, mint am ibe eddig került. Köszönöm szépen. (Taps a szocialista párt részéről.) Határozathozatal a törvényjavaslat részletes vitára való bocsátásáról ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Mivel több hozzászóló nem jelentkezett, az általános vitát lezárom. Indítványozom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára.