Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. június 26. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 4. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
218 megyei bíróság elnökével fogom betöltetni. Miután szakember kívántatik erre a posztra, akit a rendőrök is elfogadnak, ezért döntöttem Túrós András személye mellett. Egyébké nt örülök annak, hogy az iménti megjegyzésem nagy derültséget okozott. Ennek a következő lehet az alapja. Akkor, amikor engem a bizottság meghallgatott, és természetesen – a dolgok magától értetődő rendje szerint – csak a személyekre volt kíváncsi, hogy ki kkel fogok együtt dolgozni, az általam tisztelt és nagyra becsült Kőszeg Ferenc képviselő úr a következőképpen szövegezte meg a kérdését – szó szerint idézem, a 134. oldal második bekezdésében van – a bizottság előtt: "Személyi kérdésem is volna. Ma lehete tt olvasni az újságban, hogy a civil rendőrfőkapitány szakmai helyettese Túrós András lesz, a jelenlegi belügyminiszterhelyettes és országos rendőrfőkapitány. Akiről az én ismereteim ellentmondóak. Tudom, hogy sokan a reformok emberének tartják, olyan emb ernek, aki nem politikai, hanem szakmai karriert csinált a rendőrségen belül." Én ezt tökéletesen osztottam és elfogadtam az általam nagyra becsült és a többiekhez képest is kifejezetten tisztelt Kőszeg Ferenc úr véleményét (taps) , és ezért úgy döntöttem, hogy Túrós András olyan helyen fog a jövőben tovább dolgozni, ahol politikai működésre lehetősége nem lesz, olyan helyen fog működni, ahol nem lesz módja és lehetősége arra, hogy sem elméleti, sem operatív úton rossz irányba, általunk elítélendő irányba v igye el a rendőri munkát. Nem vitatom, és most itt folytattam volna, nem vitatom azt, hogy ugyanez a fenntartása Kőszeg Ferenc úrnak akkor is megvolt. És itt folytatnám az idézetet: "Saját nyilatkozatai azonban azt mutatják, hogy azért ő egy eléggé agressz ív rendőri magatartásnak a híve volt a közelmúltig. Gondolok itt Miskolcon, Borsod megyében meghonosított általános igazoltatási rendszerre, amelyet ő nem a bűnmegelőzés érdekében vezetett be, hanem a cigányok elkülönítésének, gettósításának érdekében. Enn ek az elképzelésében, kigondolásában is részt vett, és így neve ezért összefonódott nem demokratikus intézkedésekkel is." Szó szerint így folytatta Kőszeg úr. Én ezt is elfogadtam. Ezért döntöttem úgy, hogy – ahogy az imént már elmondtam – olyan helyre tes zem, ahol egy szűrő van egyrészt Túrós András intézkedései fölött, másrészt egy olyan civil felettes van, aki az ilyen jobb- vagy baloldali – teljesen mindegy, hogyan titulálom – kilengéseit, ezt az ingamozgását mindenféle úton és módon beszűkíti. Ami szám omra viszont – olvasva az interpellációt – visszacsengett, a hangulata; akkor, amikor visszacsengett a hangulata, egy dolog volt furcsa, hogy az interpelláló akkor, amikor tőlem kérdezi és elmarasztalja Túrós Andrást a tömeges igazoltatások miatt, stb. – n em akarom ezt részletezni, mindenki tudja, hogy miről van szó – , konzekvensen és többször, azt hiszem hatszor, ha jól számoltam meg, a cigánybűnözéssel foglalkozott. Bevezetett megint egy olyan kategóriát, ami miatt itt mindenki tiltakozik. Bevezetett megi nt a saját interpellációjában egy olyan szóhasználatot, amit nagyon célszerű lenne most már az interpellációból is kihagyni. Az a baj, hogy nincs idézőjelbe téve. (Nagy taps.) Ha idézőjelbe tették volna, semmi kifogásom nem lenne az interpellációbeli szóha sználata ellen. Egyébként megnyugtathatom a képviselő urat és a szabad demokratákat is e vonatkozásban: ha tapasztalni fogom, hogy Túrós András magatartását, intézkedéseit politikai motiváció fűti – és én ezt is a politikai motivációnak tartom – , akkor mag ától értetődő, hogy a szükséges konzekvenciákat le fogom vonni. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm miniszter úr válaszát. Megkérdezem Havas Gábor képviselőt, egyetérte a válasszal? HAVAS GÁBOR (SZDSZ) A választ sajnos nem tudom elfogadni. (Derültség.) Elöljáróban azt jegyezném meg, hogy én a cigánybűnözés fogalmát kizárólag olyan szövegrészekben használtam, ahol Túrós Andrástól idéztem. (Taps.) Hozzá szeretném tenni azt is, hogy Kőszeg Ferenc barátommal ellentétben, én Túrós András szakmai hozzáértését is erősen