Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 18. szerda, a nyári rendkívüli ülésszak 13. napja - A pártatlan tájékoztatás bizottságáról és a közszolgálati tömegkommunikációs eszközök (Magyar Televízió, Magyar Rádió és Magyar Távirati Iroda) vezetőinek ideiglenes kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslat megkezdett általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - KÓSA FERENC (MSZP)
753 kapott, csupán egyetlen küldöttel képviseltesse magát a pártatlan tájékoztatás bizottságában, az MTI ezervalahány fős közössége pedig hárommal. A szakmai képviselet efféle túltengése azt a l átszatot keltené, mintha egyikmásik nemzeti média az éppen ott dolgozók magánbirodalma lenne. E téveszmét, de még a látszatát is ki kell iktatni a gondolkodásunkból. A nemzeti közszolgálati intézmények csak akkor teljesíthetik társadalmi hivatásukat, ha a törvény erejével megóvjuk eme intézményeket bármiféle önkényes kisajátítással szemben a párt- vagy az állambirtoklástól éppúgy, mint egy esetleges politikai vagy szakmai jellegű kisajátítástól. Egyetlen pillanatra sem feledhetjük, hogy az információhatalo m. Lehet vele szabadon és demokratikusan élni, és sajnos lehet vele visszaélni is. Történelminek nevezhető felelősségünk, hogy a tömegtájékoztatásban dolgozók jogos szabadságigénye még véletlenül se torzulhasson önkényeskedéssé. Félreértés ne essék, eszem ágában sincs oktalanul gyanúsítgatni senkit, a mostanában újra divatos kollektív vádaskodásokat, előítéleteket a demokrácia elleni merényletnek tartom. Tudjuk, hova vezet, ha egy társadalomban elhatalmasodik a bűnös faj, a bűnös osztály, a bűnös nép vagy a bűnös szakma demagógiája. Távol áll tőlem, hogy például az MTIben dolgozó szakembereket a letűnt rendszer behódolt alakjainak tekintsem. Nyilván ott is soksok tisztességes ember dolgozott és dolgozik, s persze bizonyára akadnak szolgalelkűek és hitvány köpönyegforgatók, miként a Tévében, a Rádióban s egyéb más intézményekben is, a keleteurópai élet sajnálatos bonyolultsága szerint. Nem vitatom tehát az érintett intézmények szakmai képviseletének jogosságát, de nem látok sem okot, sem indokot a szakmai k épviselet arányainak a túlméretezésére. Még inkább aránytévesztésnek érzem, hogy a szakmai jellegű képviselet túltengése következtében szinte teljesen elsikkad a közvélemény, a társadalmi képviselet esélye. Haraszti Miklós előterjesztésében ugyanis a 21 ta gú bizottságba 9 szakmai küldöttet delegálhatnak az érintett intézmények, további négyet a szakmai jellegű testületek, tehát az Újságírók Szövetsége, a Film- és Televízióművészek Szövetsége, az Írószövetség, a Magyar Tudományos Akadémia. A fennmaradó 8 hel yen a parlamenti képviselettel rendelkező politikai pártok, valamint a Kormány és az Alkotmánybíróság képviselője osztoznak. Úgy vélem, ezek a számok világosan jelzik, hogy a tervezetből hiányzik valami. A szakmai és politikai képviselet kirekeszteni látsz ik a nem szakmai és nem politikai jellegű, tehát a széles értelemben vett társadalmi kontroll lehetőségét. Márpedig, ha valóban demokratikus alapelveket óhajtunk érvényesíteni a bizottság összetételében és hatékony működésében, mindenképpen illendő volna b iztosítanunk a társadalmi jellegű képviselet megfelelő súlyát és arányát is, mert – mint említettem – a tömegtájékoztatás eszközei és intézményei – sok egyéb közhasznú és közérdekű funkciójuk mellett – hatalmi bázisok is, s mint ilyenek megfelelő társadalm i ellenőrzés hiányában nagyon is esendők és fölöttébb hajlamosak az eltorzulásra. Ilyen szempontból nézve nem megnyugtató számomra a kulturális, oktatási, tudományos – hosszú nevű bizottság – többsége által támogatott törvényjavaslat sem. Igaz, ebben a jav aslatban az érintett intézmények nem három, hanem csak kétkét személyt delegálhatnak. Ez az elgondolás kétségtelenül csökkenti a bizottság összetételének a feszültségét, de az alapkérdést nem oldja meg. Őszintén szólva további kérdőjelek rajzanak bennem a módosított javaslat azon passzusával kapcsolatban is, amely szerint a pártatlan tájékoztatás bizottságának tagja nem lehet a nemzeti médiák alkalmazottja. Nyilvánvaló, ez a megszorítás az erkölcsi öszszeférhetetlenség eseteit igyekszik kiiktatni a bizotts ág működéséből. Mindez rendjén is volna, hiszen nemcsak erkölcsi, hanem jogi képtelenség is, ha mondjuk egy esetleges vádlott a saját bírája is akarna lenni. Elismerve a megszorítás célszerű voltát, de mégis valami nyugtalanít. Viszolygok a kirekesztés bár mely formájától, s az az érzésem, hogy a kategorikus megszorítás mögött valamiféle oktalan bizalmatlanság is meghúzódhat. Ismerve
