Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 18. szerda, a nyári rendkívüli ülésszak 13. napja - A pártatlan tájékoztatás bizottságáról és a közszolgálati tömegkommunikációs eszközök (Magyar Televízió, Magyar Rádió és Magyar Távirati Iroda) vezetőinek ideiglenes kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslat megkezdett általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - KÓNYA IMRE, DR. (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) - ELNÖK (Szabad György):
750 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Egészen röviden a szabad demokraták álláspontját szeretném rögzíteni ebben a kérdésben. A szabad demokraták újó lag kifejezik elkötelezettségüket a magyar sajtó legteljesebb szabadsága mellett. Tisztelettel kérik a kormánypártokat, hasonló módon járuljanak hozzá a vitához. Tegnap figyelmesen meghallgattuk Kulin Ferenc előadását. Az előadás nem tudott minket meggyőzn i arról, hogy a Magyar Demokrata Fórum, illetve a kormánypárti többség nem tért le arról az útról, amelyet tavaly nyáron a politikai egyeztető tárgyalásokon átmenetileg elfogadott, és végül különös fontossággal egy április 29én aláírt megállapodásban rögz ített. Mindezért tisztelettel kérjük a kormánypártokat, újólag erősítsék meg elkötelezettségüket ezen rendkívül fontos intézmények mellett, amelyet a nemzet nagyjai olyan sokszor az első szabadságjogként említettek! Tisztelettel kérjük a kormánypártokat, v onják vissza azokat a módosító indítványaikat – megítélésünk szerint mind a hat ilyen – , amelyek súlyosan csorbítanák a nemzeti médiumok pártatlanságát, ezen intézmények hatékony működését és kiváltképpen a magyar sajtó szabadságát. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Tölgyessy Péter felszólalását. Szólásra jelentkezett Kónya Imre a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Dr. Kónya Imre (MDF) KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsopo rtja nevében ismételten kifejezem a Magyar Demokrata Fórum változatlan elkötelezettségét a sajtószabadság legteljesebb megtartása mellett. (Taps.) Sajnos Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetsége frakcióvezetője kérését teljesíteni nem áll módunkban, mert ezzel a jelenlegi nyilatkozattal ellentétesen cselekednénk. Ugyanis álláspontunk szerint éppen az általunk előterjesztett módosító indítványok alkalmasak arra, hogy ezt az elvileg azonos célt és a közösen kifejtett célt a legmegfelelőképpen szolgálju k. Ezért módosító indítványunkat fenntartjuk, és részletekben meg fogjuk indokolni a vitában, hogy miért szolgálják az általunk előterjesztett módosító indítványok – meggyőződésünk szerint – jobban a közösen vallott célt, a sajtószabadság legteljesebb bizt osítását. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Kónya Imre felszólalását. Ugyancsak soron kívül felszólalást kért Orbán Viktor a FIDESZ részéről. Felszólaló: Dr. Orbán Viktor (FIDESZ) ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Nem kívánok hitet tenni a FIDESZ sajtószabadság melletti elkötelezettségére, nyilvánvalóan annak szellemében fogunk közreműködni. Amiért szót kértem, az nem több, minthogy felhívjam a tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, ma nemcsak az a tét je a vitánknak, hogy a pártatlan tájékoztatás bizottságát fel tudjuke állítani, hanem itt van egy világos összefüggés a médiumok vezetőinek kinevezése és a most tárgyalt napirendi pontunk között. Mint Önök is tudják, már három nappal lejárt az a határidő, amíg a médiumok vezetőit ki kellett volna nevezni. Ezeket azonban csak akkor lehet kinevezni, ha a pártatlan tájékoztatás bizottsága már felállt, egyébként ez a jogi konstrukció csak így áll meg a helyén, különben senkinek nem lesz jogalapja arra, hogy él jen a mostani vitából kikerekedő kinevezési jogával. Ezért kérek mindenkit, erre figyelemmel haladjunk végig ezen a törvényjavaslaton! Vezetők nélkül ezek a médiák nem maradhatnak. A vita elhúzódása pedig ennek a nagyon rossz állapotnak az elhúzódását jele ntené. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) :