Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. június 19. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 2. napja - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - SZABAD GYÖRGY, DR. (MDF)
74 Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen képviselőként szólok, de néhány utalás omban ki kell terjeszkednem olyan kérdésre is, amiben a Ház megbízott elnökének lehetett szerepem. Csak tényekre szeretnék hivatkozni, majd - ha már állok - a kisebbségi kérdésben egy lehetőségre szeretném felhívni a jelenlévők figyelmét. Király Zoltán fel szólalásában visszatért az 1989. szeptember 18i kerekasztalmegállapodásra, és nem a megállapodás okmányszövegéből, hanem - ha jól értettem - egy kísérőlevélből, amellyel ezt a szöveget az aláírók az országgyűléshez juttatták, idézett. Nyilván pontosan. D e legyen szabad nem a szövegkörnyezetből pontosan kiemelt, de a teljes igazságnak csak egy szeletkéjét idéző gondolatot a maga teljes összefüggésrendszerében helyreállítani. Az 1989. szeptember 18i megállapodásban foglaltak, és az annak következményeként kezdeményezett törvényhozási lépések valóban joggal tarthattak számot arra, hogy a sztálinista alkotmány legfőbb elemeit kiiktatják a magyar jogrendszerből, megszüntetik ennek az alkotmánynak a diktatórikus államhatalmi rendszert megalapozó legfőbb intézke déseit. De korántsem jelentettek, legfeljebb stiláris fordulatként lehet idézni, olyat, hogy ezzel annak minden eleme megszűnt volna. Úgyhogy Darvas Ivánnak az opponált utalását én ilyen értelemben indokoltnak tartom, tudniillik, hogy a sztálini alkotmányn ak - e jellegváltoztató országgyűlési jogszabályalkotó intézkedéssorral felcserélt gerince ellenére a sztálini alkotmánynak - maradványai éltek. Hogy az aláírók ennek mennyire tudatában voltak, annak legyen szabad idéznem egy mozzanatát! Annál inkább tudom idézni, mert a Magyar Demokrata Fórum távollevő elnöke mellett a Fórum részéről én voltam a másik aláíró, és az aláírás pillanatában kialakított rendkívüli politikai helyzetben én indokoltam meg egy rögtönzött felszólalással az aláírás alapmozzanatait. En nek pontosan az volt az alapgondolata - történelmi idézet felemlítésével , hogy nem minden ez, tudniillik amit ott aláírásunkkal megalapoztunk. "Nem minden ez" - idéztem reflexióként a másik fél részéről, a másik oldalról elhangzott történelmi utalással. Nem minden ez, hogy egész jövendőnket magában foglalná, hanem alapja jövendő kifejlődésünknek. Még értelmeztem is azzal, hogy most bizonyos báziselemek cseréjére kerül sor, de sor kell hogy kerüljön majd szisztematikusan azoknak a maradványoknak a felszámo lására, amelyekre - úgy gondolom - joggal hivatkozott Darvas Iván. Ennyit a múltról! Király Zoltán azonban felidézett - ha a latin grammatika érvényesítésével szeretném jelezni az ő felszólalásának egy nevezetes, sőt szenzációt célzó mozzanatát - egy, a mú ltbeli feltételes jövővel jellemezhető elgondolást egy általa puccsnak minősített szándékról. Legyen szabad csak egyetlen mozzanatra utalnom ! Amennyiben netalán ilyen puccs készülődött volna - nem tudom, de ha az ő információi jók , hátha csak valamilyen helyi felkészülés egy lehetséges mozzanatra. Ha itt puccs készült volna, abba az országgyűlés megbízott elnöke, sőt az országgyűlés társelnökei vagy alelnökei is be kellett volna hogy avatva legyenek, mégpedig nyilvánvalóan azzal a biztatással, hogy tűzönvízen át hajtsák keresztül ezt a vitát, nehogy a lapok sorában ismételten megvádoltassunk azzal, hogy hagyjuk a vitát csörgedezni parttalanul, korlátlanul és így tovább. Akkor vajon ennek a feltételezett puccsnak nem kellett volna hogy az legyen a követel ménye, hogy felpattanjon valaki, és javasolja a vita berekesztését? Nem kellett volna, hogy az legyen, hogy az elnök, az alelnök, a társelnök és mindenki, aki funkcionál minden eszközzel hajtsa a vitát, hogy ez a feltételezett, de íme meg nem valósult foly amat és "puccs" bekövetkezzék? Mindezek részemről szónoki kérdések. Akiket a be nem következett feltételezések története érdekelne, nyilván megfeleld módon tovább fogják fűzni ezeknek az egymáshoz való viszonyát. Most egy konstruktívnak gondolt észrevétel. Inotay képviselőtársam egy nagyon fontos körülményre hívta fel a figyelmet. Annak a nemzetiségi, illetve kisebbségi kérdéskörnek a tárgyalásánál, amely most csak néhány alkotmánymódosító pont vonatkozásában merült fel - tehát ahogy Deák Ferenc nevezné: cs ak exemplumként - egy nagy kérdéskör egészéből kiragadottan, és