Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 9. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 8. napja - Az ülés tárgysorozatának megállapítása - Az Alkotmány módosításáról és a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatok megkezdett általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - BILECZ ENDRE, DR. (SZDSZ)
433 miniszterelnökkel. (Mozgolódás. Salamon László közbeszól: Mindenki olvasta!) . utána pedig Kopereczky bárót úgy lehetett beiktatni, ahogy be lehetett, és mindenféle külön jogszabályi felhatalmazás nélkül tett, amit tett a z akkori Bontó vármegyében. Megítélésem szerint akár irodalmi, akár közigazgatástörténeti példákat nézünk, ugyanez folytatódott a két világháború közötti Magyarországon. 1950 után a tanácsrendszer, a szovjetrendszer bevezetése egy politikailag új helyzetet teremtett. Teljes diktatúrát teremtett a megyei intézményben. Ugyanakkor ez a megyei intézmény bizonyos centralisztikus elemeket a régi magyar közigazgatási hagyományból, a megyei közigazgatási igazgatásból is átvett egészen 198990ig. (Csengey Dénes köz beszól: Néhány szót a törvényjavaslatról nem lehetne?) Igen, köszönöm. A törvényjavaslat. (Taps a jobb oldalon.) Megítélésem szerint a törvényjavaslat lehetőséget biztosít a vármegyei hivatal fenntartása révén például arra, hogy esetlegesen a régi közigazg atási apparátus jelentős részét pozícióban tartsa, esetleg akarvaakaratlanul a hatalom átmentésének eszközévé váljék. Erre nem látok garanciákat a törvényjavaslatban, hogy ezt kiküszöbölné. A megye azért lehet Magyarországon, az új törvényjavaslat szerint is, a centralizáció eszköze – és ebben vitatkoznék azokkal a szakszerű megállapításokkal, amelyek azt mondják, hogy NyugatEurópában is vannak centralisztikus jogintézmények, illetve centralizációs hatáskörök, hogy. NyugatEurópában fejlett civil társadal mak vannak, a szabadság kis körei kialakultak, gazdagon gyűrűznek; Magyarországon viszont egy viszonylag fejletlen, kialakulatlan civil társadalomban nagyon is hiányosak a szabadság kis körei. A társadalmi önszerveződés lehetőségei most már adottak, de nem váltak ténnyé. Ilyen szempontból nyilvánvaló, hogy Magyarországon egy ilyen gyenge társadalmi önszerveződés mellett, amiben még most is vagyunk, mást jelent például egy prefektusi intézmény bevezetése, mint amit a fejlett civil társadalommal rendelkező Fr anciaországban és más nyugateurópai országban. Megítélésem – és a szabad demokraták megítélése – szerint a szabad társulások rendszere a jövő járható útja a magyar közigazgatás szervezésében. Ezzel kapcsolatos álláspontunkat kollektív előterjesztésünk tar talmazni fogja. Esetleg konkrét részjavaslatokat is előterjesztünk. Most az általános vitában annyit tudok felsorolni, hogy Magyarországon nagyon fontos lenne a települési önkormányzatok szabad társulásaiból a következő formákat kialakítani: a hatósági iga zgatási társulást, az intézményirányító társulást; és a közös képviselőtestületek intézményét továbbfejleszteni. Megyei szinten úgy tudom elképzelni a megyei intézményfenntartó társulás létezését – amely tulajdonképpen a körzeti szükségleteket kielégítő kö zépfokú közszolgáltatást nyújtó intézményeket jelentené, és ezeket társítaná – , mint ahogy ezeket a Kormány törvényjavaslata bizonyos mértékben tartalmazza. Kellő kifejtés nélkül szükségesnek látszik ezen javasolt jogintézmények tartalmának, működésének a konkrétabb kifejtése. Végül: a megyei szabad társulások rendszerén belül nem ringathatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy minden ilyen megyei területi szabad társulás automatikusan kiterjed a megyék egészére, mert a magyar történelmi fejlődés alapján sz ociológiai tény, hogy ebben az országban a megye nem különösebben népszerű intézmény. Valószínűleg azonnal nem is válik azzá. Itt azonban nem hangulati kérdésekről van szó, hanem arról a tényről, hogy ma Magyarországon körülbelül 5060 olyan város létezik – ebben a megyeszékhelyek is benne vannak – , amelyek képesek a városkörnyéknél és a régi járásnál nagyobb természetes vonzáskörzetet jelenteni. A megye ilyen szempontból meglehetősen üres fogalom. Gyermekkoromban, amikor gimnáziumban jártam, Tolna megye me glehetősen üres fogalom volt, de a községek tiszta fogalom volt: hol élek, mit jelent számomra. Meggyőződésem, hogy ezzel az érzésemmel nem állok ebben az országban – talán ebben a tisztelt Házban sem – egyedül. Ugyanakkor ha pontosan megnézzük, hogy ma a magyar városok jelentős része bármilyen formában elfogadná – akár önkormányzati formában is – a megyerendszer továbbéltetését, akkor nekem bizonyos kételyeim vannak, ha például azt nézem, hogy Sopronban és Mosonmagyaróvárott milyen álláspont alakulna ki ez zel kapcsolatosan.
