Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 4. szerda, a nyári rendkívüli ülésszak 7. napja - A népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1989. évi XVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
363 képtelenségnek, hallatlan nehéznek tartom lebonyolítani – azért tárgyaljuk most a törvénynek az inkriminált módosítását. Harmadszor: sem a miniszterelnök úr, sem én a szavunkat ebben az ügyben nem változtattuk meg, sem az álláspontunkat, ugyanis azt mondtuk, hogy akkor, tehát 14én szinte nem lehet, képtelenség lebonyolítani az akkori jogi státusnak megfelelően . Pontosan ezért én azt hiszem, hogy a Kormány ezen álláspontjában nem Saulus, nem fordulgatott a damaszkuszi úton, ugyanezt el lehet viszont mondani másokról. Nagyon jól emlékszem a tavalyi helyhatósági időszaki választásokra, amikor az egész ellenzék a M agyar Szocialista Pártnak könyörgött, hogy nyár elejére ne tűzze ki a választásokat, mert nem fognak elmenni az emberek választani, és hónapokon vagy heteken keresztül csak a Magyar Szocialista Párt tolta ki az időszaki választások időpontját, akkor furcsa módon ez a lelkiismeret senkiben nem szólalt meg. Most is fenntartom azt az álláspontomat: rendkívül komoly teher nehezedik a magyar közigazgatásra, de az idő múlására figyelemmel, ezt így, ilyen formában, ha önök elfogadják, képes teljesíteni. Köszönö m figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Horváth Balázs belügyminiszter úr felszólalását. Felszólalásra jelentkezett Kónya Imre, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezetője. Felszólaló: Dr. Kónya Imre (MDF) KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tudom, hogy a részletes vitában vagyunk, de itt kifejezett formában elhangzott egy korábbi álláspontomra való utalás, úgyhogy kénytelen vagyok erre reflektálni. A magam részéről nagyon méltánylandónak tarto m, hogy az MSZP részéről aggodalom nyilvánul meg a kormányzó párt iránti szavazói bizalomra vonatkozóan, nagyon köszönjük ezt, de azt hiszem, hogy nem szorulunk rá, ezt majd a szavazók fogják eldönteni négy év múlva, hogy vajon megszolgáltuke azt a bizalm at itt a Parlamentben, amelyet belénk vetettek a szavazók március 25én és április 8án. Azt gondolom, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében én egyértelműen leszögeztem minden alkalommal, amikor ez felmerült, hogy a Demokrata Fórum a hel yhatósági választások mielőbbi megtartását tűzte ki célul, az ország érdekével összhangban. Mi mindig hangoztattuk, hogy a legfontosabb, hogy ezeket a helyhatósági választásokat a lehető legkorábbi időpontban megtartsák. Ebből a szempontból teljesen másodl agosnak tartjuk azt a kívülről, a választásokon kisebbségben maradt politikai erők által szervezett akciót, a népszavazási kezdeményezési akciót, amelyet politikailag mindig elítéltünk, mindig úgy foglaltunk állást, hogy ez a parlamentarizmus elleni támadá s, ezt változatlanul így értékeljük, ugyanakkor a törvények iránti tiszteletből, a magyar nép iránti tiszteletből és a több mint százezer aláírás, aláíró iránti tiszteletből természetesen elfogadtuk, hogy ezt a népszavazást ki kell tűzni. Hangsúlyoztuk, ho gy jó megoldás nem lehetséges. A népszavazás, akár a helyhatósági választások előtt lesz, akár utána lesz, mindenképpen rossz, az ország érdeke szempontjából rossz, az egész magyar nép szempontjából rossz és elítélendő kezdeményezés. Ha már választani kell , mi úgy foglaltunk állást, hogy a helyhatósági választások utáni népszavazást tartanánk kedvezőbbnek, és amikor a Szabad Demokraták Szövetsége részéről oly módon merült fel ez a kérdés, hogy döntsön a nép, és hogy a nép döntését és döntési jogosultságát p róbálnánk kétségbe vonni akkor, ha a helyhatósági választások után tűznénk ki ezt a népszavazást, akkor határozottan leszögeztük, hogy ez az álláspont hamis, nem megfelelő, mert a korai népszavazás ellen bizony komoly és súlyos aggályok állíthatók fel.