Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. augusztus 28. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 21. napja - Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György):
1197 diszkreditálta, diszkrimináció alá helyezte. Tehát ezen az alapon a múlttal szemben nemcsak hogy jogos, hanem a magyar nép követeli a diszkriminációt. Én úgy vélem, hogy ez a törvényjavasla t - és az előző is tulajdonképpen - ebbe a folyamatba illeszkedik bele, amikor is végre eljött az a törvénykezési fázis, az a törvénykezési menet, amikor megkezdtük komoly formában, jogi és, gazdasági oldalról is, a múlttal való leszámolást. És itt mindenf éle diszkriminációnak helye van. Véleményem szerint éles határvonalat kell húzni az elődök és az utódok között. És azt hiszem, hogy itt a Magyar Szocialista Pártot semmiképpen nem szemléljük úgy, mint a volt pártállammal azonos szervezetet, hiszen szabad m agyar demokratikus választásokon nyert megerősítést, tehát itt ővelük szemben semmiféle diszkriminációnak helye nincs. De úgy vélem, hogy ez a két törvényjavaslat, amikor ezeket a társadalmi szervezeteket címében úgy jellemzi, hogy az elmúlt rendszerhez kö tődő, akkor nem a jelenlegi formációkkal szemben alkalmaz diszkriminációt, hanem hangsúlyozza azt a diszkriminációt, amit én mélységesen szükségesnek tartok. És én úgy vélem, hogy a magyar közvélemény ezt a két törvényjavaslatot - és még soksok mindent, a mi ebbe a vonalba tartozik - nagyon várja, markánsan és határozottan várja. Ilyen szempontból én a magam részéről erőteljesen üdvözlöm ezt a két törvényjavaslatot. És engedjék meg, hogy hozzátegyem még azt a gondolatot, hogy a napokban történt a szófiai pá rtháznak a felégetése. Ez az esemény nem a kriminalisztika bűvkörébe tartozik. Tulajdonképpen egész KeletEurópában, a rab nemzetek utódaiban, az itt élő népek lelkében egy óriási nyugtalanság van: valamit égetni akarnak, és ez a múlt. És a múltnak a felég etése mindenképpen megkezdődött, és én úgy vélem, hogy a magyarországi békés forradalomnak itt komoly lépéseket kell tennie, és ez a két törvényjavaslat tulajdonképpen ezt jelenti. Engedjék meg, hogy még egy hasonlatot alkalmazzak: a korhadt fát ki kell vá gni. Amikor mi ide a Parlamentbe bekerültünk, úgy vélem, hogy a korhadt fa közelébe engedtek minket; amikor a Parlament eddigi munkája által megteremtődnek a jogi és alkotmányos feltételek a munkához, akkor a kezünkbe vehettük a fejszét, és a következő lép és, hogy ezzel a fejszével végre csapásokat tegyünk a korhadt fába. Tehát én a diszkrimináció és a politikai értékítélet kérdését innen közelítem meg, és ezért mondom azt, hogy nem baj, hogyha címé ben ez benne van, mert a magyar közvélemény ezt nem úgy értékeli, hogy a jelenlegi formációkat bélyegezzük meg vele, hanem a múltat. A múltnak a megbélyegzése, a múlttal való leszámolás pedig egy olyan sürgető társadalmi követelmény, aminek minél hamarabb és minél teljesebb mértékben eleget kell tennünk. Köszönöm szépen. (Taps.) Határozathozatal a törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Csépe Béla felszólalását, s megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne valaki még sz ólni? (Nem.) Minthogy nem, és senki nem jelzett hozzászólási szándékot - Balsai miniszter úr neve nyilván még az előzmények nyomán szerepel a monitoron, mert nem láttam, hogy jelzett volna , az általános vitát lezárom. Indítványozom a tisztelt Országgyűlé snek, hogy a törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Állásfoglalás következik. Kérem most szavazni. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 214 szavazattal egyhangúan részletes vitára bocsátotta a törvényjavaslatot. A törvényjavasl atrészletes vitájára és határozathozatalra azonban csak a megfelelő bizottsági vita és állásfoglalás után kerülhet sor. Itt konkrétan a költségvetési bizottság még hiányzó állásfoglalására számítunk. Reményünk szerint holnap délután tehát mód nyílik a rés zletes vitára.