Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. augusztus 28. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 21. napja - Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) - ELNÖK (Szabad György): - HORVÁTH BÉLA, DR. (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - CSÉPE BÉLA (KDNP)
1196 Én hangsúlyozni szeretném, hogy ilyen címek, megfogalmazások a Szocialista Pártot nem rendítik meg, alapvetően nem változtatnak a helyzetén. Megmondanám azt is, hogy hozzátehetném azt is személyes véleményként, hogy annyiban kötődik a Szocialista Párt, hogy egyik főszereplője, közreműködője volt annak, hogy a régi rendszert lebontottuk, vagy lebontották. De nehezen tudom elfogadni a magam részéről - és azt hiszem, a frakció nevében is mondhatom azt , hogy egy törvényben politikai minősítés szerepeljen. Márpedig az említett 340es és a 341es címe politikai minősítést fejez ki. Egy pártot vagy egy társadalmi szervezetet a választók m inősíthetnek egyfelől, vagy pedig az a szervezet, az a párt maga. Senkinek másnak hivatalosan - törvénybe foglalva pláne - nincs joga minősíteni. Enyhén szólva nem tartom éppen etikusnak azt sem, hogyha a Kormány egy ellenzéki pártot minősít ily módon, aho gy ebben a törvénytervezetben szerepel. Nekem meggyőződésem, hogy ez nemcsak a Szocialista Pártnak érdeke, hogy ilyen minősítések ne legyenek, hanem valamennyi itt helyet foglaló - mind a hatunknak, mind a hat - pártnak érdeke, hogy ilyen szövegek ne kerül jenek megfogalmazásra. Mi azzal értünk egyet, hogy minden olyan társadalmi szervezetet számoltassanak el, amelyik állami támogatást kapott vagy kap. Ez nagyon fontos elvi kérdés, és éppen ezért ezzel összefüggésben mi feltétlenül javasoljuk, szükségesnek t artjuk a 341es számú törvénytervezet címének a megváltoztatását, akár úgy, ahogy javasolva volt, hogy "egyes társadalmi szervezetek", vagy külön megnevezés nélkül. Második, nagyon röviden: egyetértünk azzal, hogy a Kormány ne csak figyelemmel kísérje az e lszámolás végrehajtását, hanem ha szükséges, megfelelő intézkedéseket is javasoljon a Parlamentnek. Ezzel összhangban én ezt úgy énem - ebből az elvből, megközelítésből kiindulva , hogyha valamelyik társadalmi szervezet nem tesz eleget az elszámolási köte lezettségnek, akkor erről a Kormány tegyen jelentést a Parlamentnek. Minden más, ami netán a párttörvénnyel ellentétes, az diszkriminációt jelentene. És végül harmadszor: feltétlenül szükségesnek tartjuk - ahogy az alkotmányjogi és más bizottság is megfoga lmazta , hogy a Parlament kapjon tájékoztatást arról, hogy mi lett ezeknek az ingatlanoknak, vagyonoknak a sorsa. Tehát mindenképpen helyeseljük azt, hogy a Kormány tegyen jelentést a leadott ingatlanoknak, vagyonoknak a sorsáról, és tegyen javaslatot eze k hasznosítására. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Horn Gyula felszólalását. Kétperces felszólalási lehetőséget kért a FIDESZ részéről Orbán Viktor képviselőtársunk. ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) Elálltam. ELNÖK (Szab ad György) : Elállt. Köszönöm. Felszólalásra következik Horváth Béla a Magyar Demokrata Fórum részéről. HORVÁTH BÉLA, DR. (MDF) Elnök Úr! Majd a részletes vitában kívánok. Visszalépek, inkább akkor szólalok meg. ELNÖK (Szabad György) : Felszólalásra kö vetkezik Csépe Béla a Kereszténydemokrata Néppárt részéről. Felszólaló: Csépe Béla (KDNP) CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ennek a törvényjavaslatnak az általános vitájában eredetileg nem szándékoztam hozzászólni, de azért kértem szót, mert erőse n foglalkoztat ez a diszkrimináció és a politikai minősítés kérdése. Én úgy vélem, hogy a diszkrimináció a jelenlegi Magyarországon semmiképpen nem helyes. Ugyanakkor abban is szilárd meggyőződésem van, hogy a diszkrimináció teljes mértékben jogos a volt p ártállammal szemben. Hiszen a volt pártállam az egész magyar népet