Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 16. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 11. napja - Az Alkotmány módosításáról és a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
622 képviselőtársam hozzászólása rádöbbentett arra, hogy a z elnevezések sokakban nemcsak a nosztalgiát, hanem a belső tartalom felelevenítését is jelenthetik. Miért mondom én ezt el? Minek vehetjük azokat a kijelentéseket, amelyek szerint jó volt, teljes mértékben jó volt ez a főispáni rendszer, mert hazánk törté nelme folyamán mindig megfelelt a nép érdekeinek; valamint azt, hogy a demokrácia, a teljes körű önkormányzat gyakorlása a nép kezébe nem adható, mert az olyan, mint egy éles borotva, és a nép megvághatja magát. Ez az argumentáció nekem nagyon is ismerős. Ezt azzal lehetne kapcsolatba hozni, hogy hazánk uralkodó elitje, politikai elitje évtizedeken keresztül ezzel a kitétellel utasította vissza az általános választójognak a több párt által megfogalmazott követelését; hogy a nép még éretlen erre az általános választójog megadására, ezért nincs erre lehetőség. Holott már akkor az egész művelt Európában ez bevett szokásnak volt mondható. Ez a főispáni rendszer volt az, amelyik már kimutathatóan a tizenötödik századtól kialakuló alispáni rendszerrel szemben mind ig a központi centralizáció végrehajtásával, és természetesen az adók behajtásával foglalkozott. A főispáni rendszer volt az, amelyik állandóan korlátozta a helyi cselekvést és a helyi önkormányzatok lépéseit. Ez a rendszer volt az, amelyik lényegében átvé szelte azt az időszakot, amelyik lényegében a központi területeken már egy nyitást eredményezett. Ez a rendszer, a vármegyerendszer és a vármegyei önálló főispáni rendszer a kiegyezés után is megmaradt. Bibó István többször is rámutatott arra, hogy a főisp án vezette vármegye lényegében a feudális szellem búvóhelyévé vált. A vármegyék, a rendezett tanácsú városok, a községek szervezete valójában változatlanul maradtak egészen 1945ig, 1947ig. Vármegye, és a vármegye részéről 1886 óta a járások élére állítot t főszolgabíró, és a főszolgabíró által befolyásolt közjegyző tette tehetetlen bábbá az öthat kisközséghez, és leginkább a körjegyzőséghez tartozó bírákat. Visszatérve a főispán személyére. Hiába volt az alispánnak, az önkormányzat vezetőjének joga arra, hogy ellenkezzen a főispán rendeleteivel szemben. A főispán halaszthatatlan államérdekre hivatkozva azoknak a rendeleteknek az azonnali bevezetését is követelhette, nagymértékben korlátozva ezzel az önkormányzatok szabadságát. A főispáni rendszer különböző gyengeségeire az ország levéltáraiban kutatva sokan rábukkanhatnak a főispáni, elnöki iratokat megnézve, amelyek lényegében jelzik azt, hogy mennyi lehetősége volt a főispánnak arra, hogy főleg politikai kérdésekben beleszóljon az önkormányzatok belső éle tébe. Különösen a választásokkal kapcsolatban volt ez igaz. Ezt elmondhatjuk akár a 35ös, 39es vagy akár a 47es választásokon is. Ez egyértelműen akkor a Kisgazdapártot is sújtotta. A főispáni rendszer az, amelyik szerintem visszaköszön a törvényjavasla t 96., 97. és 98. §ában; ilyennek vélem én például az elsőfokú hatósági jogkör gyakorlását, vagy egy olyan kitételt – a 96/c pontot – , amelynek előírásai alapján a főispánnak lehetősége lesz arra, hogy egy később meghatározott jogszabály által a hatásköré be utalt egyéb államigazgatási feladatokat is ellássa. Feltehető az a kérdés, hogy vajon mik lesznek azok az egyéb államigazgatási feladatok, milyen befolyást eredményezhetnek az önkormányzatok belső életébe. Végezetül annyit szeretnék még hozzátenni, hogy a főispáni jogkörrel szemben vagy mellett még a vármegye elnevezés is többször előfordul ebben a tervezetben. És több nosztalgikus hozzászólással itt a kormánypártok részéről alátámasztották azt is, hogy ez az elnevezés benne is fog maradni. Mint muzeológ us fel szeretném ajánlani a Magyarország múzeumaiban lévő főispáni díszmagyarokat, esetleges mintaképpen, ha ez a főispáni jogkör felelevenítésre kerül. (Taps a bal oldal.) Mintaképpen, s ezzel esetleg lehetséges, hogy mint ellenzéki képviselő a kormánypár t privatizációs lépéseit segíteném elő. Elnézést kérek Isépy képviselő úrtól, Mizsei képviselő úr hasonlatát mondtam az előbb. Még egyszer elnézést kérek. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) :