Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 5. kedd, az Országgyűlés 11. napja - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - OLÁH SÁNDOR (FKgP)
465 puccs szerűen elfogadásra került. A Parlament most olyan szövegezést állít viszsza, ha elfogadjuk az alkotmánymódosítást, amelyet ő is elfogadott és aláírt, tehát indokolatlan volt, amit elmondott. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólás ra következik Oláh Sándor képviselő, Független Kisgazdapárt. Átadom a szót. Felszólaló: Oláh Sándor (FKgP) OLÁH SÁNDOR (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hogy az időzavar ne akadá lyozzon meg abban, hogy az ebben a szektorban illő hűségnyilatkozatot megtegyem, rögtön előljáróban elmondom: az alkotmánymódosítással kapcsolatos törvénytervezettel, mint a kisebbik rosszal, egyetértek. Úgy érzem, hogy a frakcióvezetők hozzászólása után, mely nagyon sok okos gondolatot tartalmazott, ünnepélyes és komoly volt, megengedhető az egyszerűbb képviselőknek, hogy kicsit oldottabb stílusban beszéljenek az előttünk fekvő törvénytervezetről. Számomra a polgári demokrácia, amely születésnapját május m ásodikában határozta meg, egy nagyon édes gyermeke mindannyiunknak. Akik itt ülünk – már vajúdását is egyforma aggódással kísértük, és örültünk, hogy ez a parlamenti demokrácia valóság lett, élő, eleven kis gyermek. Egykét nap után kezdtünk aggódni, mert a gyermek nem fejlődött, kicsit sápadt lett, súlyát vesztette, és amikor a tudós, politikus orvosok körüljárták, megállapították, hogy valami új kór, valami kétoldali paktumbetegség támadta meg. Aggódásomra elmondták, hogy azért ezt nem kell tragikusan ven ni. Ebből a betegségből könnyen ki lehet lábalni, ebben csak egy a veszélyes, hogy a parlamenti demokrácia egy ciklusban ezt a betegséget többször nem tudja átvészelni. (Derültség.) Most a kezemben van az a kórisme, amit megállapodás néven emlegetünk, és m inden képviselőnek kedves szórakozása lehet esténként strigulázni, hogy ebből már mi az, amin túl vagyunk. Úgy érzem, hogy ezzel a törvénytervezettel ennek a kórismének jelentős részén lehetünk túl. Itt a vigasz: csak ki fog lábalni betegségéből ez a parla menti demokrácia. Az elhangzott okos hozzászólások alapján szeretnék az elnökválasztás kérdésével röviden foglalkozni. Azt, hogy a rendszer mennyire elnöki – hogy magyar szót használjak – és mennyire parlamenti demokratikus, azt nem az elnökválasztás módja , hanem az elnöknek biztosított hatáskör szabja meg. Az biztos, hogy nagy hatáskörű elnök és nagy hatáskörű Parlament között csak gyenge miniszterelnök képzelhető el. Az eddigi módosítások erős miniszterelnököt akarnak az ország kormányozhatósága érdekében . Emellé az erős miniszterelnöki pozíció mellé lehetetlen erős Parlamentet és erős köztársasági elnököt állítani. Ha meg akarjuk tartani az erős Parlament tényét és valóságát, kénytelenek vagyunk – és itt van a kisebb rossz elve – megalkudni azzal, hogy a nép által való választásról mondjunk le, amely mindenképpen demokratikusabbnak tűnik. Tehát mondjunk le a közvetlen választásról, és hagyjuk meg parlamenti hatáskörnek. Nekem is az az aggályom, amit Füzessy Tibor képviselőtársam is kifejtett, hogy az Alkot mányba való "belecsipkedés" eleve egy nagyon veszélyes jogalkotói munka. Miért? Mert az Alkotmány az ország legfőbb – elnézést a kifejezésért – szervezeti és működési szabályzata, amelyiknek egy meghatározott koncepciót kell képviselni, és rendszerszemléle ttel. Itt is érvényes az, hogy az alkotmányos működésnek van egy statikus képe, a struktúra, és van egy dinamikus képe, és az a jó Alkotmány, ahol ez a kettő szerencsésen összehangolt. Ha többször hozzányúlunk ehhez a rendszerhez, és ebből kicsípünk módosí tásra egyegy kis fejezetet, akkor magát a rendszert borítjuk föl, és az alkotmányozás alapkoncepcióját. Szerencsétlen dolog a politikai fejlődés átmenetében, hogy nem került sor a totális diktatúra és a parlamenti demokrácia közt egy
