Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 4. hétfő, az Országgyűlés 10. napja - Az ülésnap megnyitása - TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ)
410 Kérem szépen! Most reggel nem tudjuk megítélni azt, hogy az időgazdálkodásunk hogyan alakul. Szükségesnek tartom tehát, hogy lehetővé tegyük, ha az időgazdálkodásunk megengedi, hogy újabb tárgysorozat megállapítása nélkül is hozzákezdhessünk az Alkotmány módosít ására tett javaslat vitájához. Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy egyszerű racionalitásból tegyem meg ezt a javaslatot. Előttem már eléggé jelentkeztek egymásnak ellentmondó javaslatok, korábbi javaslatok újabb módosítására; korábbi módosítványok visszav onására… Tiszta helyzetet és nyugodt tárgyalási lehetőséget kívánok teremteni. Ezért kérem - minden hátsó gondolat nélkül, csak a racionális tárgyalási menet biztosítása érdekében , hogy ezt a javaslatot, ami összhangban áll a házbizottság korábbi állásfo glalásával, tegyék lehetővé! Kérdezem a tisztelt ügyrendi javaslatot tevő Tölgyessy Pétert, hogy miért tartja indokoltnak ennek a javaslatnak a megkérdőjelezését. TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Azon egyszerű okból, hogy a házbizottság áll ást foglalt azon kérdésben, hogy kedden reggel kezdődik az Alkotmány vitája. A házbizottság állásfoglalásától Ön eltérhet, de akkor ezt így közölje, és ne a házbizottság határozataként, mert szöges ellentétben áll az Ön által kijelentett vélemény a házbizo ttság állásfoglalásával! Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Kérem szépen! Hadd hívjam fel Tölgyessy Péter figyelmét arra, hogy a házbizottság rendelkezéseivel érdemlegesen ütköző javaslatot az Elnök nem tett és nem fog tenni. De engedje meg, hogy a racionalitás, az Országgyűlés ülésezése kereteinek legjobb kihasználása tekintetében, nem döntéssel, de javaslattal, az Elnök most is és a továbbiakban is élhessen! Tekintettel arra is - csak ismételni tudom … (zajongás) kérem az Orszá ggyűlést, ajándékozzon meg figyelmével! Tekintettel arra, hogy - ismétlem - a hozzám befutott javaslatok részben egymást keresztezve, feltételezhetővé teszik, hogy a mai napon lehetőség nyílik további tárgyalásra, azon túl, amit a házbizottság három nappal ezelőtt megállapított, nem bizonyosság de lehetőség; én a napirend ésszerű kiegészítésének biztosítását akarom anélkül, hogy fel kelljen függesztenem az ülést, a házbizottságot összehívnom, attól hozzájárulást kérnem. S teszem ezt arra való tekintettel, h ogy a házbizottságnak elnökeként, annak tanácsait mindig figyelembe veszem, de ésszerű módosítással a nyílt plénum előtt és szavazásban kifejeződő hozzájárulást kérve, úgy gondolom, nem kell, hogy megbénítsam feleslegesen, akár órákra is, a törvényalkotó m unkát. (Zaj a bal oldalon.) Ha ehhez ellenvetésük van az ügyrendi javaslattal élőknek, kérem, tegyék meg, de szeretném őket figyelmeztetni, hogy el fogom rendelni a magam javaslata és az ő ellenjavaslatuk tekintetében a szavazást. (Dr. Orbán Viktor - FIDES Z - ügyrendi kérdésben szólásra jelentkezik.) Ugyanehhez? (Igen.) Kérem szépen, hallgassuk meg Orbán Viktornak ugyanehhez szóló ügyrendi javaslatát. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Orbán Viktor (FIDESZ) ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ) Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim és tisztelt Elnök Úr! Senki nem vitatta - Tölgyessy Péter sem, én magam sem fogom megtenni , hogy elvitassam Önnek azt a jogát, hogy tehessen javaslatot és kérheti ennek megerősítését a Háztól. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy az Ön javasla tának van néhány súlyos konzekvenciája. Miután a parlamenti frakciók vezetői a házbizottságban az Ön javaslatával és az Ön egyetértésével mostani javaslatával ellentétben, az akkori egyetértését viszont bírva úgy á llapodtak meg, hogy kedden kezdődik ez a napirendi pont, kedden kezdjük ezt tárgyalni, erről a frakciók a frakcióvezetőkön keresztül tájékoztatást kaptak. Az Ön javaslatának következménye az, hogy