Rendeletek tára, 1943

Rendeletek - 587. A m. kir. közellátásügyi miniszter 1943. évi 111.300. K. M. számú rendelete, a sertés és zsiradék beszolgáltatásának és forgalmának szabályozásáról.

587. 111.300/1943, K, M. Säg. 8687 legelés! súlyát az utalvány mindkét példányára feljegyezni, azt aláírni, és a hizlalóval is aláíratni. Ezután köteles az utalvány eîsô pêïdiânyàt a hizlalónak átadni, aki azzal nyilvántartó ha­tóságánál jelentkezik a feltüntetett súlynak beszolgáltatás! kö­telességébe való beszámítása céljából, (5) Az utalvány második példányát a bérhizlaltató kö­teles a marhalevél kezelőnek bemutatni, aki annak alapján a marhalevelet átírja, az utalványt hivatalos bélyegzőjével és alá­írásával ellátja és a marhalevélhez csatolva visszaadja a bér** híxlaltatónak. (6) Az utalvány második példányának a vágás eilend*­zésénél való felhasználására a 9. § rendelkezései irányadók. Felhasználós, 7_ §\ A gazdálkodó saját háztartási és gazdasági szükség* létére sertést csak a községi elöljáróság (polgármester) által kiállított vágási igazolvány alapján vághat le. Î. §. (1) A kereskedő az általa megvásárolt sertést csalç a Központ rendelkezései szerint és csak élő állapotban hoz­hatja forgalomba. (2) A közellátásügyi miniszter állapítja meg, hogy a ke­reskedők által megvásárolt, valamint az átvételi utalványok ellenében átvett sertésekből a honvédség szükségleteire, vala­mint •»• törvényhatóságonkint — a polgári lakosság ellátására és egyéb célokra havonkint hány darab sertés használható fel. (3) A Központ kirendeltsége az (1) bekezdés szerint meg­állapított sertések számának megfelelő sertésvágási utalványt bocsát két példányban a törvényhatóságok rendelkezésére. (4) A törvényhatóság első tisztviselője a rendelkezésére bocsátott sertésvágási utalványokat hatósága területén a köz­ségek (városok) között szétosztja, .• (5) A községi elöljáróság (polgármester) a sertésvágási utalványt két-két példányban a jogosított húsiparosnak (418.900/1942. K, M. sz. rendelet 3. §) adja ki. A községi elöljá­róság (polgármester) a húsiparos nevét és lakóhelyét, valamint jogosítványának sorszámát az utalvány mindkét példányán fel­jegyzi és mindkettőt hivatali pecsétjével és a kiállítást végző tisztviselő aláírásával látja el. 9. §. (1) A húsiparos a sertést a vágási utalványon fel' tüntetett kereskedőtől az ott megjelölt helyen veszi át. A hús­iparos köteles a kereskedőnek a sertésvágási utalvány első pél­dányát, a kereskedő .pedig a húsiparosnak a marhalevelet és à #|&

Next

/
Oldalképek
Tartalom