Rendeletek tára, 1942
Rendeletek - 707. A m. kir. igazságügyminiszter 1942. évi 63.500. I. M. számú rendelete, a kiadatás és a bűnügyi jogsegély szabályozása tárgyában Budapesten, az 1942. évi március hó 5. napján aláírt magyar-szlovák Szerződés végrehajtásáról.
ni. 6S.3ÔO/X042. I, M, sz. 5S03 délyezték, továbbá annak a szlovák bíróságnak megjelölését, amelyhez a kiadott egyént tovább kell kísérni. A kijelölt magyar rendőri hatóság feladata kiterjed a nekünk kiadott bűntettesek átvételére és azok továbbszállítására is. A rendőri hatóság a kiadott bűntettest — ha a bíróság, illetőleg az ügyészség a határtól nincsen messze, — ahhoz a magyar bírósághoz, illetőleg az a mellett működő kir. ügyészséghez kíséri, amelynek részére a kiadatás történt. Egyéb esetekben a kiadott bűntettest a pozsonyi vonalon a galántai kir. járásbírósági fogházba, a galánta-lipótvári Vonalon a galántai kir« járásbírósági fogházba, a losonc-zólyomi vonalon a losonci kir. járásbírósági fogházba, a kassa-abosi vonalon pedig à kassal kir. törvényszéki fogházba, mint kijelölt határfogházba kísérteti. A fogház felett felügyeletet gyakorló kir. ügyészségnek mindenkor át kell adni a kiadott bűntettessel együtt átvett szlovák kísérőlevelet is, hogy a kir. ügyészség megállapíthassa, hogy a kiadatás melyik magyar bíróság részére történt, illetve az átszállítás hová történjék, tehát hová kell a bűntettest onnan továbbszállítania. A kiadatás foganatosításának időpontjáról a kijelölt határhatóságo^at az illetékes magyar kir. ügyészség vagy pedig az illetékes szlovák szerv -— esetleg mind a kettő — előzetesen értesíteni fogja, A határállomásokon történő átadás és átvétel céljából kiküldött, oldalfegyverrel és pisztollyal felszerelt útlevél-nélküli közegéket a kiküldetés célját és szolgálati minőségüket igazoló okmánnyal mindig el kell látni. 7. §. A Szerződés 26. cikkéhez tartozó záró jegyzőkönyvi rész értelmében a kézbesítési kérelmek céljára a magyar bíróságoknak a jelen rendelethez csatolt A) mellékletnek megfelelő magyar és szlovák nyelvű nyomtatványt kell használniok, a szlovák bíróságok pedig hasonló nyomtatványt fognak használni azzal a különbséggel, hogy abban a szlovák szöveg szerepel első helyen. A kézbesítési kérelmekhez a magyar bíróságoknak a jelen rendelethez csatolt B) mellékletnek megfelelő magyar és szlovák nyelvű kézbesítési bizonyítványt is csatolniok kell, a szlovák bíróságok pedig hasonló nyomtatványt fognak használni azzal a különbséggel, hogy abban a szlovák szöveg szerepel első helyen. ,2j fll A kézbesítésedre egyébként a bírósági iratok kézbesítéséről szóló 42.300/1914,, Ï. M. számú rendelet (Rt. 1914. 1836. o.) irányadó. 8. §. A Szerződés 32. cikke értelmében a 26. cikk (1) bekezdésében, a 27. és a 30. cikkben megállapított jogsegélyre