Rendeletek tára, 1941
Rendeletek - 153. A m. kir. igazságügyminiszter 1940. évi 43.018. számú és a m. kir. belügyminiszter 1940. évi 41.057. számú rendeletével jóváhagyott Lakásbérleti szabályrendelete Kispest m. városnak.
676 153. 43.018/1940. I. M. sz. és 41,067/1 WO. B. M. sz. bérlet tartamának első köznapján, míás bérleményt pedig a kiköltözésre, illetőleg kiürítésre megállapított időben (55. §.) átadni. (2) Ha a bérbeadó a bérleményt a bérlőnek kellő időben nem adja át, a bérlő a bérlet tartamának kezdetétől számított 8 napon belül a bérbeadóhoz írásban intézett közlésével vagy a bérlemény átadását követelheti, vagy a bérlettől elállhat. Ha a bérlő egyik jogával sem élt, őt úgy kell tekinteni, mint aki a bérlettől elállott. A bérlő mindezekben az esetekben kárá, nak megtérítését is követelheti. A bérlemény átadásának módja. 30. §. (1) A bérbeadó köteles a bérleményt és annak felszereléseit használható, tiszta, féregmemtes és bérleti rendeltetésüknek, valamint a közegészségügy követelményeinek megfelelő, külön kikötött kellékekre vonatkozó megállapodás esetében pedig ezenfelül a megállapodásnak megfelelő állapotban a bérlő használatába bocsátani. (2) Ha a bérbeadó azi i(l) bekezdésben említett kötelezettségének egyáltalában nem, vagy nem kellő módon tesz eleget, és ha a hiány külön kikötött kellékre vonatkozik, vagy külön (kikötött) kellékre vonatkozó megállapodás hiányában is, ha a hiány a bérlemény használatát kizárja, vagy nagy mértékiben gátolja, a bérlő a) a beköltözés előtt a bérleti szerződéstől írásbeli nyilatkozattal elállhat és a bérbeadótól kárának megtérítését követelheti; b) a beköltözés után, amennyiben a bórbeadó a bérlő írásbeli felhívására sem'tesz haladéktalanul eleget az (1) bekezdésben foglalt kötelezettségének, a bérletet rögtöni hatálylyal felmondhatja, vagy a bérbeadó írásbeli értesítés mellett a hiány megszüntetéséről a bérbeadó veszélyére és költségére maga gondoskodhatik, továbbá mind a két esetben kárának megtérítését követelheti. (3) A használatot kizáró hiányok közé tartozik különösen az, hogy a bérbeadó a bérlemény használatára vonatkozó hatósági engedélyt nem szerezte meg, vagy a lakás céljára szolgáló bérlemény az egészségre ártalmas módon nedves, vagy más okból egészségtelen, vagy a lakásban a bérlő beköltözése előtt három hónapon belül fertőző beteg volt és a hatósági fertőtlenítést elmulasztották, vagy a bérbeadó alapos indok nélkül megtagadja a beleegyezését boltkapuzat létesítéséhez