Rendeletek tára, 1939
Rendeletek - 57. A m. kir. iparügyi miniszter 1939. évi 45. Ip. M. számú rendelete, a vas- és fémiparban, továbbá a gépgyártó és közlekedési eszközöket gyártó iparban, a villamossági iparban, a hangszeriparban, a műszereket, tudományos eszközöket és tanszereket gyártó iparban alkalmazottak munkaidejének szabályozásáról.
57. 45/1939. Ip. M. sz. 157 Az első, a második és a (harmadik bekezdésben megszabott heti munkaidő keretében az első bekezdésben említett alkalmazottak napi munkaideje legfeljebb tíz, a második bekezdésben említett alkalmazottaké legfeljebb tizenegy, a harmadik bekezdésben említett alkalmazottaké pedig legfeljebb tizenkét óra lehet. 4. §. Műszaki okokból félbe nem szakítható, és a 2. §. első bekezdésében megállapított munkaidő alatt be nem fejezhető munkák folytatása céljából a» ehhez okvetlenül szükséges személyzet munkaidejét a munkaadó napi tizenkét órára, de legfeljebb heti hatvan órára felemelheti, három heti átlagban számítva azonban ebben az esetben sem lehet a munkaidő heti ötvenhat óránál több. Az első bekezdés alá esnek az öntéssel, a kohóknál, a Martin-kemencéknél, a generátoroknál, a hengerműveknél és a hevítésre szolgáló kemencéknél a hőkezeléssel, az edzéssel, a szárítással, az impregnálással, a melegfejlesztéssel kapcsolatos munkák. Az előző bekezdésben nem említett munka folytatása céljából a munkaidőt az első bekezdés alapján akkor szabad fielemelni, ha az elsőfokú iparhatóság az iparfelügyelő és az érdekeltség meghallagtása után megállapítja, hogy ennek feltételei megvannak, Azi első bekezdésben megállapított keretben szabad foglalkoztatni azt az alkalmazottat is, aki olyan munkát végez, amelyet munkaszüneti napon is szabad végezni. 5. #, A 2., a 4. és a 7. §, szerint megengedett munkaidőn túl naponta a) legfeljebb további egy órán át szabad foglalkoztatni a művezetőket és a munkafelügyelettel megbízott személy eket; b) legfeljebb további egy órán át szabad foglalkoztatni a személyzetnek azt a részét, amely a munka megkezdése előtt vagy befejezése után szükséges előkészítési, karbantartási és tisztogatási munkát, vagy pedig olyan munkát végez, amelynek elvégzésétől függ a munkának a következő munkanapon akadálytalan megkezdésié (világító-, felvonóművek,, gépek és egyéb üzemi berendezések, munkaeszközök előkészítésére, tisztítására, nyersanyagok előkészítésére, illetőleg olrakására, a helyiségek tisztítására irányuló és más efféle munkák); c) legfeljebb további két órán át, ha pedig az üzem egy műszakkal (schichta) dolgozik, elkerülheteiüen szükség esetében még további két (összesen további négy) órán át szabad foglalkoztatni az erőgépek és kazánok, szivattyúk, szellőző-