Rendeletek tára, 1937

Rendeletek - 23. A m. kir. belügyminiszter 1937. évi 83.600. számú rendelete, a jegyzőgyakornokok alkalmazásáról, nyilvántartásáról, és a köteles gyakorlati idő igazolásáról.

23. 83.60O/1937. B. M. sz. 75 időben legfeljebb egy, ötezer lakoson felüli nagyközség jegyzője pedig legfeljebb két jegyzőgyakornokot alkalmazhat. 3. Az e rendelet hatályba lépése; idején az előző bekezdés­ben meghatározott létszámon felül alkalmazott jegyzőgyakorno­kokat egy évi gyakorlati idejük betöltése után el kell bocsátani. 4. A köteles gyakorlati időt több helyen is el lehet tölteni. Hat hónapi megszakítás esetén a gyakorlati időt újból kell kez­deni. Az ilyen tartamú megszakítást megelőző egy éven aluli idő a gyakorlatba nem számít be. 5. §. 1. A jegyzőgyakornok nem közszolgálati alkalmazott, hivatali esküt nem tesz, alkalmaztatása a két fél megegyezése; elbocsátása, illetőleg eltávozása bármelyik fél elhatározása alap­ján történik. 2. A jegyző a gyakornoktól alkalmazásáért vagy oktatásáért díjazást nem igényelhet. 3. A jegyzőgyakornoknak e minőségben történt alkalmazta­tásáért nincsen igénye illetményre sem a jegyzővel, sem a köz­séggel szemben. 4. A községeknél jegyző gyakornoki állásokat szervezni nem lehet. 5. Az a község, amely költségvetési hiányának fedezésére ál­lami segélyt nem kap, és amelynek anyagi helyzete azt! megen­gedi, a magatartásánál és munkateljesítményénél fogva érdemes jegyzőgyakornok számára költségvetésében legfeljebb havi 50 pen­gő segélyt irányozhat elő. 6. §. 1. A jegyzőgyakornok alkalmaztatásának ideje alatt kö­teles a vezetőjegyzőnek engedelmeskedni, a hivatalos órákat megtartani, a kiosztott munkát az utasításoknak megfelelően el­végezni, és a működése alatt tudomására jutott hivatali titkot megőrizni. 2. Azt a jegyzőgyakornokot, aki az előző bekezdésben meg­szabott kötelességei valamelyikét megszegi, vagy erkölcsi maga­tartása kifogás alá esik, alkalmazásából el kell bocsátani. 7. §. 1. A jegyző köteles a jegyzőgyakornokot oktatni, ta­nulmányaiban való előhaladását ellenőrizni, és felváltva más és más olyan munkakörben foglalkoztatni, ahol egy év alatt a szük­séges közigazgatási ismereteket elsajátíthatja. 2. A főszolgabíró köteles állandóan ellenőrizni, hogy a jegyző megfelel-e az előző bekezdésben megszabott feladatának. 8. §. 1. A jegyző, ha valakit jegyzőgyakornokul alkalmaz, vagy ha ez az alkalmazás megszűnik, köteles erről a főszolga­bírónak azonnal jelentést tenni. A jelentésben fel kell tüntetni a jegyzőgyakornok személyi adatait, iskolai képzettségét, és azt, hogy képzettségét melyik tanintézetben és mikor szerezte, továbbá, hogy feddhetlen előéletét milyen okirattal igazolta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom