Rendeletek tára, 1937
Rendeletek - 23. A m. kir. belügyminiszter 1937. évi 83.600. számú rendelete, a jegyzőgyakornokok alkalmazásáról, nyilvántartásáról, és a köteles gyakorlati idő igazolásáról.
76 23. 83.600/1937. B. M. sz. 2. Á főszolgabíró a járás területén alkalmazott jegyzőgyakornokokról állandó nyilvántartást vezet. Ebbe a nyilvántartásba az előző bekezdésben említett adatokat, valamint az alkalmazás kezdetének és megszűnésének napját a jelentések beérkezésének sorrendjében azonnal be kell vezetni. Az alkalmazás megszűnése után bejelentett gyakorlati időt nem szabad a nyilvántartásba bejegyezni. Elkésetten bejelentett alkalmazás kezdetéül legfeljebb a jelentés beérkezését megelőző nyolcadik napot szabad bejegyezni. Olyan jegyzőgyakornok alkalmazásának bejegyzését, aki a 3. §-ban megszabott feltételeknek nem felel meg, továbbá akit arra nem jogosult jegyző, vagy jegyzőgyakornok alkalmazására jogosult jegyző, de a megengedett létszámon felül alkalmaz, köteles a főszolgabíró megtagadni. 3. A bejelentés elmulasztásáért, valamint a késedelmes bejelentésért a jegyző fegyelmi felelősséggel tartozik. 9. §. 1. A jegyzőgyakornok e minőségben eltöltött gyakorlati idejét a jegyző által kiállított, és a főszolgabíró által záradékolt bizonyítvánnyal igazolja. 2. A jegyző a bizonyítványban a gyakornok működéséről és magatartásáról is nyilatkozik. Ha az alkalmazás a 6. §. második bekezdésében felsorolt valamelyik okból Szűnik meg, ezt a körülményt a bizonyítványban fel kell tüntetni. 3. A főszolgabíró a bizonyítványra rávezetett záradék alakjában azt köteles igazolni, hogy a jegyzőgyakornok a nála vezetett nyilvántartás szerint melyik naptól, melyik napig volt alkalmazásban. 4. Az, aki a köteles gyakornoki időt meni jegyzőgyakornoki minőségben, hanem a községnél tisztviselői teendő ellátására rendszeresített állásban töltötte el, gyakorlati idejét az alkalmazásról szóló választási jegyzőkönyvvel, és tényleges szolgálatát tanúsító új keletű községi bizonyítvánnyal igazolja. 10. §, 1. A jegyzőgyakornok alkalmazására jogosult jegyzőket a főszolgabíró e rendelet hatálybalépésétől számított 30 nap alatt köteles kijelölni. A kijelölésnél csak az a szempont lehet irányadó, hogy forgalmánál melyik jegyzői iroda, és rátermettségénél, valamint szaktudásánál fogva melyik jegyző alkalmas arra, hogy a jegyzőgyakornok számára szükséges ismeretek megszerzését biztosítsa. 2. A főszolgabíró a jegyzőgyakornok alkalmazásának jogát attól a jegyzőtől, aki a kívánalmaknak nem felel meg, bármikor megvonhatja. Elhatározásánál figyelembe kell vennie a községi közigazgatási tanfolyamok igazgatóinak arról szóló értesítéseit is, hogy valamelyik pályázó a felvételi vizsgán feltűnően kevés szakismeretet áruit el. 11. §. Ez a rendelet a kihirdetés napján (1937. febr. 12.) lép ha-