Rendeletek tára, 1925
Rendeletek - 224. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1925. évi 62.897. számú rendelete, engedélyokirata a Miskolc-diósgyőri közúti vasútnak.
224. 62.897/1925. K. M. sz. 559 d) minden egyéb a közúti vasutakat illetőleg később alkotandó törvényekhez, szabályokhoz, utasításokhoz és rendeletekhez. 3. §. Az 1. §-ban említett vasútvonal a kereskedelemügyi m. kir. miniszternek 1905. évi augusztus hó 18-án 54.354. szám alatt kiadott rendeletével megállapított és a jelen engedélyokirat által nem érintett építési és üzletberendezési feltételek értelmében már kiépítve és forgalomban lévén, annak jelenlegi építési és berendezési állapota minimálisnak tekintendő, kiköttetvén, hogy a jelen engedélyokirat hatályba lépte előtt előállított építííjejzésejk és berendezések mérve és minősége a kereskedelemügyi m. kir. miniszter külön engedélye nélkül egyáltalán le nem szállítható épp úgy, amint az építkezések minden változtatására nézve is a nevezett miniszter előzetes engedélye kieszközlendő. Az engedélyes részvénytársaság minden kárpótlási, vagy egyéb igény kizárásával köteles a kereskedelemügyi m. kir. miniszter által az 1. §-ban említett vasútvonal engedélyezési tárgyalásáról felvett jegyzőkönyvben foglalt határozatok alapján, úgyszintén az üzlet biztonságának és a forgalom folytonosságának! követelményeire való tekintetből kívánt módosításokat és kiegészítéseklet foganatosítani. 4. §. A jelen engedélyokiratban tárgyalt vasútvonal építése, és üzlete céljaira az 1881 : XLI. törvénycikk szerinti kisajátítási jog az engedélyes részvénytársaságnak továbbra is megadatik. 5. §. A miskolci városi villamos vasúthoz való csatlakozás, az ennek folytán szükséges új építkezések és átalakítások eszközlése, valamint a villamos vasútnak közös használata iránt az engedélyes társaság által a miskolci villamossági részvénytársasággal megkötött és fennálló szerződések határozmányai irányadók. Más pályákkal csatlakozási szerződéseket, nemkülönben az állomások, vagy egyes csatlakozó vonalrészek közös, vagy együttes (peagejog) használatára, végül egyes iparvágányoknak a vasúthoz való csatlakozására, vagy a pályán való átvezetésére vonatkozó szerződéseket engedélyes társaság csakis a kereskedelemügyi m. kir. minisztertől előzetesen kieszközölt engedély alapján köthet; viszont azonban köteles engedélyes társaság más pályákkal ilynemű szerződésekre lépni, ha azoknak az engedélyes társasági vasútjához való csatlakozása, illetve a csatlakozási állomásoki vagy vonalrészek közös, vagy együttes peagejog használata, végül az iparvágányoknak az engedélyes társaság vasútjához való csatlakozása, vagy a pályán való átvezetése akár engedéíyokiratilag, akár a kereskjedejemügyi m. kir. miniszter külön engedélyével biztosíttatott. Amennyiben pedig úgy ezekre nézve, mint a kocsikölcsönzés, és minden ezekért járó kárpótlás tárgyában az illető vasúti vállalatok között egyezmény létre nem jöhetne, a feltételeket a kereskedelemügyi m. kir. miniszter fogja rendeleti úton az érdekelt felekre nézve kötelezőleg megállapítani. *