Rendeletek tára, 1924
Rendeletek - 168. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1924. évi 46.264. számú rendelete, a repülőtérre, léghajókikötőre és vízi repülőállomásra fennálló és a kapcsolatos rendelkezések végrehajtásáról (repülőtérrendtartás).
714 168. 45.264/1924. K. M. sz. golástól számított 60 napon belül be nem fizetik, a zálogtárgyat a repültérgondnokság nyilvános árverésen eladatja, és a befolyt összegből a rendbírság levonása után mutatkozó fölös összeget a zálogoltnak kiadja. Ha a befolyt összeg a rendbírságot nem fedezi, a zálogolást folytatni lehet. Az itt szabályozott zálogolási eljárás esetén kívül a rendbírságot, az azt kiszabó határozat jogerőre emelkedése után, a légügyi hatóság megkeresésére az illetékes m. kir. pénzügyigazgatóság, illetőleg Budapest székesfővárosban a m. kir. adófelügyelő az államkincstárt illető pénzbírságokra megszabott rendelkezések szerint hajtja be. A beszedett rendbírságot a légügyi hatóságnak kell megküldeni, amely azt a kereskedelemügyi miniszter jóváhagyásával a hazai aviatika céljaira fordítja. 12. §. A légügyi hatóság a repülőtérgondnokság (ügyvezető) intézkedéseit hivatalból vagy a fél panaszára felülvizsgálja, és szükség esetében megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi. A panaszt az intézkedés közlésétől három napon belül a légügyi hatóságnál kell előterjeszteni. Egyebekben panasz előterjesztésére szolgál a repülőtérgondnokságnál vezetett panaszkönyv is. A panaszkönyvet minden hó 1-én a légügyi hatósághoz fél kell terjeszteni. 13. §. A lég járó vállalatok a repülőtereken kifejtett forgalmukról a budapest-mátyásföldi m. Idr. repülőtérgondnokságnak minden hó 5-ig a III. számú függelék mintája''szerint szerkesztett kimutatást kötelesek beterjeszteni. Minden repülőtér gondnoksága, illetőleg ügyvezetője forgalmi és eseménynaplójának másolatát köteles a mátyásföldi repülőtérgondnokságnak ugyancsak minden hó 5-ig bemutatni ; utóbbi azok felülvizsgálata és hitelesítése után azokat saját naplóival együtt minden hó 10-ig felterjeszti a légügyi hatóságnak. Fel kell terjeszteni a III. számú függelék mintája szerint szerkesztett kimutatásokat is. 14. §. Közforgalom céljára engedélyezett repülőtéren napkeltétől a sötétség beálltáig legalább két személynek állandóan készenlétben kell lennie. Ezenfelül a repülőtérgondnokság, illetőleg az ügyvezető részéről kijelölt szakközeg ügyeleti szolgálatot tart. Az ügyeletes szolgálatának tartama alatt a rendért és ügymenetért személyesen felelős. Éjjeli forgalom esetben a készenlétet és ügyeleti szolgálatot megfelelő felváltással éjjel is kell tartani. 15. §. Az állami igazgatás alatt álló repülőtereken, továbbá a repülőtérgondnokságok részéről szedhető díjakat időnkint a légügyi hatásóg állapítja meg. Magánválalkozás részéről fenntartott repülőterek díjszabását az engedélyes jóváhagyás végett köteles a légügyi hatóságnak előzetesen bemutatni. A felszállási és leszállási díjakban a repülőtéri személyzet részérçl a felszállás és a leszállás