Rendeletek tára, 1924
Rendeletek - 83. A m. kir. belügyminiszter 1924. évi 33.902. számú rendelete, a kiskorúaknak és gondnokoltaknak a községi gyámpénztárakban kezelt tőkéi után kijáró, kamatok tőkésítése és a gyámpénztári letétek kamatoztatásáról.
83. 33.902/1924. B. M. sz. 383 vezetővel (jegyzővel). A félévi kamatokat csakis a közös kamatlábnak képviselőtestületi megállapítása után lehet előírni. A két félévi kiszámítást és a képviselőtestületnek ezekre vonatkozó határozatait az évi mérleghez kell csatolni. Ehhez képest a Szabályzat 91. §-át azzal egészítem ki, hogy az évi mérleghez a közös kamatlábnak két félévi kiszámítását és a képviselőtestületnek ezekre vonatkozó határozatait is mellékelni kell. 2. A Szabályzatnak a letétek kamatozására vonatkozó 48. §-a nem tartalmaz rendelkezést az iránt, hogy a gyámpénztári letétek után milyen % szerinti kamat fizetendő. Az ebben a részbeni követett különféle gyakorlat megszüntetése, s az egyöntetű kezelés biztosítása érdekében ezen §. kiegészítéséül elrendelem, hogy a készpénzletétek után ugyanolyan % szerinti kamatot kell számítani és fizetni, mint amilyen % szerinti kamatot a gyámpénztár a pénzintézettől kap, levonva ebből a %-ból a gyámpénztári tartalékalap javára azt a % szerinti jutalékot, amelyet a belügyminiszter által jóváhagyott szabályrendelet megállapít. Magától értetődik, hogy abban az esetben, ha a gyámpénztári letét készpénzfeleslegei több pénzintézetnél különböző %-ra vannak elhelyezve, előbb a 74. §-ban szabályozott módon, a közös kamatkulcsot kell megállapítani, s ebből a közös kamatkulcsból kell a tartalékalap jutalékát levonni. Megjegyzem, hogy a gyámpénztári rendes kezelésbe átutalt letéti összeggel együtt a számvevőség által az erre vonatkozó utalványrendeleten teljesítendő pénztári számfejtés alapján átszámolandó letéti kamatot a kiskorú vagy gondnokolt főkönyvi számlalapján a „kamat'-hasábban kell előírni, és ennek az átszámolást követő félévtől való tőkésítése — ki nem utalványozás, vagy fel nem vétel esetén — a 74. §-ban fentebb szabályozott módon történik. A gyámpénztári letétben kezelt tőkék után félévközben kifizetésre kerülő kamatok az előző félévre nézve megállapított % szerint számítandók ki. Felhívom a vármegye közönségét, hogy ezt a rendeletet miheztartás és a megfelelő intézkedések megtétele végett a vármegyei árvaszéknek, valamint — az utóbbi útján — az önálló gyámpénztár tartására jogosított községnek (-éknek) hozza tudomására. Budapesten, 1924. évi február hó 29-én. A miniszter helyett: Dr. Ladik Gusztáv s. k. államiiikár.