Rendeletek tára, 1908
Rendeletek - 175. A földmivelésügyi m. kir. miniszter 1908. évi 112.000. számú rendelete, a borhamisitásnak és hamisitott bor forgalomba hozatalának tilalmazásáról szóló 1908 : XLVII. t.-c. végrehajtásáról.
1950 175, 111000/1908. F. M. sz. bejelenteni a községi elöljáróságnak. Rendezett tanácsú városban ezt a bejelentést a polgármesternél kell megtenni. A bejelentés akár élőszóval, akár pedig Írásban történhetik. A bejelentésnek a bor származására, mennyiségére, a minőség közelebbi meghatározására (fehér, vörös, asztali bor, pecsenyebor stb.) vonatkozó adatokat kell tartalmaznia s meg kell jelölni azt is, hogy a bor mi célra (saját fogyasztás, eladás vagy kimérés céljából) hozatott be. Az elöljáróság, illetőleg a polgármester a bejelentés megtörténtét a beviteli engedélyen igazolja. Ezen igazolásért semmi díj nem jár. 54. §. Az 53. §. szerint történt bejelentésekről az elöljáróság, illetőleg a polgármester a VIII. alatt mellékelt minta szerint pontos nyilvántartást köteles vezetni s köteles azt az illetékes hatóságoknak s a földmívelésügyi miniszter által a törvény 63. §-a alapján kiküldendő hatósági közegeknek, továbbá a borellenőrző bizottság elnökének vagy tagjainak — kivánatukra — bármikor felmutatni s részükre abból hiteles kivonatokat díjtalanul kiállítani. 55. §. Azokra az idegen borkészletekre nézve, amelyek ezen törvény életbelépte előtt vitettek be a tokaji borvidék területére, a törvény 23. §-ában elrendelt átmeneti intézkedés végrehajtása tekintetében, Zemplén és Abauj-Torna vármegyék közönségéhez 1908. évi december hó 23-án 12.585/eln. sz. a; kiadott rendeletemmel külön intézkedtem. 56. §. . A törvény II. fejezetének, illetőleg ezen rendelet 41—45 §-ainak a borra vonatkozó rendelkezései a mustra, szőlő cefrére borkészítésre szánt szőlőre és borseprőre is egyaránt kiterjednek. (T. 25. §.) Mazsolaszőlő bevitele a tokaji borvidékre. 57. §. Tokaji borvidékbeli bortermelőknek és borkereskedőknek s általában mindenkinek, aki ott must vagy bor adás-vételével, vagy ennek közvetítésével foglalkozik, tilos a tokaji borvidék területére