Rendeletek tára, 1906

Rendeletek - 206. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1906. évi 90.232. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a rózsahegy—korytniczai keskenyvágányú helyi érdekű vasutra vonatkozólag.

2546 206. 90.232/1906. K. M. sz. mind a két oldalán, megfelelő hosszban, irányban ós módon szabályozandók, valamint a szükséges biztosí­tási és védművekkel látandók el. Egyben megállapít­tatik, hogy mindazon esetekben, amidőn a pályaten­gelyre merőlegesen álló műtárgyaknak előállítása csak az áthidalandó vizfolyások vagy utak oly mérvű és irányú áthelyezésével, illetve szabályozásával volna lehetséges, mely a vízlefolyásra, illetve közlekedésre, vagy más tekintetben zavarólag és károsan hathatna, általában pedig sérelmekre szolgáltathatna okot, a helyi viszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek megfelelő irányban, a pályaten­gelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendők ós épitendők. Ferde műtárgyaknál az előirt tiszta nyilas nem a pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőlegesen mérve értetik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak mindenütt ott, ahol a kellő szerkezeti ós átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vizfolyások, utak stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, ós ha ese­tenként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívánatossá avagy szükségessé, hogy úgynevezett nyilt szerkezetű műtárgyak alkalmaztas­sanak, mint fedett vagy boltozott átereszek — és pedig kőből vagy téglából — a pályasziüig számított legalább O60 méter magas felül töltéssel állitandók elő; azonban ilynemű műtárgyak helyett ha azok csak csekélyebb mennyiségű és magasságú viz levezetésére szolgálnak — bezárólag 2'0 méter nyilasig beton­csőátereszek is lesznek építhetők,, melyek —- a szűk-

Next

/
Oldalképek
Tartalom