Rendeletek tára, 1904

Rendeletek - 154. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1904. évi 61.855. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a halas-bácsalmás-rigyiczai helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozólag.

1144 154.61.355/1904. K. M. sz. lásokhoz csatlakozó, valamint a vasút által megközelitett egyéb részei is — a vizlefolyási és helyi viszonyok, nem­különben a biztonsági követelmények figyelembevételével a vasút épitése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál,, avagy pedig a műszaki pótfelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó szükséghez képest —a pálya egyik vagy másik, esetleg mind a két oldalán megfelelő hosszban, irányban és módon szabályozandók, valamint a szüksége» biztosítási és védművekkel látandók el. Egyben megálla­píttatik, hogy mindazon esetekben, a midőn a pálya­tengelyre merőlegesen álló műtárgyaknak előállítása csak az áthidalandó vízfolyások vagy utak oly mérvű és irányú áthelyezésével, illetve szabályozásával volna lehetséges, mely a vízlefolyásra, illetve közlekedésre, vagy más tekin­tetben zavarólag és károsan hathatna, általában pedig sérelmekre szolgáltathatna okot, a helyi viszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek meg­felelő irányban a pályatengelyre ferdén álló műtárgyak lesznek tervezendök és épitendők. Ferde műtárgyaknál az előirt tiszta nyilas nem a pályatengelyben, hanem mindig az illető átereszek vagy hidak tengelyvonalára merőle­gesen mérpe értetik. Általában a pálya testébe beépítendő műtárgyak min­denütt ott, a hol a kellő szerkezeti és átfolyási, illetve átjárási magasság rendelkezésre áll, vagy az a műtárgyak csekély eltolásával, illetőleg az azok alatt elvezetendő vízfolyások, utak stb. még megengedhető áthelyezésével vagy lemélyítésével elérhető, és ha esetenként különleges helyi körülmények vagy más alapos okok nem teszik kívá­natossá avagy szükségessé, hogy úgynevezett nyílt szer­kezetű műtárgyak alkalmaztassanak, mint fedett vagy lot­tózott átereszek és pedig kőből vagy téglából — a pálya­színig számított legalább 0 60 m. magas félültöltéssel

Next

/
Oldalképek
Tartalom