Rendeletek tára, 1904

Rendeletek - 154. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1904. évi 61.855. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a halas-bácsalmás-rigyiczai helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozólag.

154.61.355/1904. K. M. sz. 1143 alkalmazandók, melyek előre láthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformációra hajlandó terepen — a mutatkozó szükséghez képest — még a földmunkák megkezdése, illetve általában a terep és talaj egyensúlyának megboly­gatása előtt hajtandók végre. Ár-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 0*80 méterrel a legmagasabb ár-, illetve belvizállás felett tartandó. Úgy ilyen helyeken, valamint általában mindenütt ott, a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozékai — az épités közben vagy a műszaki felülvizs­gálatnál, esetleg pedig a műszaki pótfelülvizsgálat ered­ménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben — biztositandók. A hó-vagy futóhomok-befuvásnak különösen és na­gyobb mértékben kitett vonalrészeken a befuvás meggát­lására szükségeseknek mutatkozó munkák és egyéb védő­intézkedések a pálya építése közben, vagy műszaki felül­vizsgálatánál, esetleg pedig a műszaki pótfelülvizsgálat, vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fognak megállapittatni és az épitési tőke terhére elrendeltetni. A műtárgyak hordszerkezeteinek alsó éle és a leg­nagyobb ár, illetve belvizek szine között — az érintett vízfolyások vagy belvizek természetéhez és fontosságához, valamint a különböző műtárgyak nagyságához és a még egyébként figyelembe jövő viszonyokhoz és körülmények­hez képest — átereszeknél és kisebb hidaknál 0'5—1*0 m., nagyobb hidaknál pedig legalább 1*5 méter nyilt magasság maradjon. Mindazon helyeken, hola pálya folyókat, patakokat vagy egyéb vizfolyásokat megközelit, a partok leválás és kimosás ellen kellően biztositandók. Folyók, patakok és egyéb vízfolyásoknak az áthida-

Next

/
Oldalképek
Tartalom