Rendeletek tára, 1904

Rendeletek - 154. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1904. évi 61.855. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a halas-bácsalmás-rigyiczai helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozólag.

1142 154. 61.855/1904. K. M. sz. közölni, hogy az által a pályának hóval vagy futóhomok­kal való befuvása előidéztessék vagy fokoztassék. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, a hol az lehetségesnek és szükségesnek fog találtatni; megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek — olyképen azonban, hogy a vizlevezetés módja és a foly­tonosságának biztosítására előállítandó munkák és művek által káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általá­ban más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0.80 m. széles padka hagyandó és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátítási véd­szalagnak is. A magyar királyi államvasutaknál alkalmazott el­határolási szabályzatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kiterjesztetik. Szálas vagy csemeteerdőket átmetsző vagy érintő pályarészek mentén azon védszaiagok, amelyeken biz­tonsági lekintetekből az erdő kiirtandó, az előbb emiitett elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltan­dók, illetve kisajátitandókj és mint pályatulajdon elhatá­rolandók. Ezen beváltás, illetve kisajátítás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszaiagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvénye­sen kiállított és a központi telekkönyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, a melyek értelmében a védszaiagok területének be nem ültetése, illetve be nem fásítása, valamint cserje és bokor ­növényektől menten tartása örök időkre biztosíttatik. Csuszamlások vagy más természetű deformációk meg­gátlása, illetve elhárítása és megszüntetése céljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biztosítási munkák

Next

/
Oldalképek
Tartalom