Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 298. A m. kir. belügyminister 1896. évi 102.358. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, a népmozgalmi statistikai adatok szolgáltatása tárgyában.

770 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. Utasítás. 1. A statisükai lapot az anyakönyvi bejegyzés meg­tétele előtt kell kitölteni. 2. A feleletek jól olvasható írással és mindenkor a lap jobb oldalára Írandók. Porzó használata kerülendő. Ellenben javí­tások, törlések, valamint rövidítések — beleértve az egymás felett vagy egymás mellett levő rovatoknak, a mennyiben az azokba jegyzendő adatok azonosak, egyszeri átírással való kitöltését is — a statisükai lapon meg vannak engedve. 3. Törvényes származású gyermek alatt törvényes házas­ságnak tartama alatt, vagy annak megszüntetésétől számitott tiz hónapon belül született gyermek értetik. 4. Halvaszülöttnek vagy szülés közben el­haltnak csak az a szülött vehető, a ki vagy már a szülés meg­kezdődése előtt nem volt életben, vagy pedig a szülés folyamata alatt halt meg, tehát tényleg holtan jött a világra. Ellenben ha valamely gyermek a szülés befejezése után bármily rövid ideig életben volt és azután halt meg, ha az élettartam akár csak egy pillanatig tartott is, mint élve szülött és elhalt egyén tekintendő s róla a születési statisükai lapon kivül a halálozási lap is ki­töltendő. 5. Az anyakönyvvezetők különösen nagy gondot fordítsanak a foglalkozási rovatok pontos kitöltésére. Fóelv, hogy a foglakozásokat általános gyűjtőnevek kerülésével, lehetőleg tüze­tesen kell megnevezni. Ehhez képest tehát : a) Az őstermelő osztályhoz tartozó egyének állá­sának és foglalkozásának megjelölésére a következő kifejezések al­kalmazhatók : nagybirtokos, földbirtokos (középbirtokos), kisbirtokos, kisbirtokos és napszámos, földmive­lési napszámos, továbbá földbérlő, gazdatiszt (a mi­nőség közelebbi megjelölésével: tiszttartó, számtartó, kasznár, ispán, stb.), gazdasági cseléd (kocsis, béres, kanász, gulyás, stb.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom