Rendeletektára, 1895

Rendeletek - 61. A m. kir. igazságügyministernek 1140/I. M. E. számú rendelete, az államfogház-büntetés végrehajtása tárgyában új utasitás kibocsátása iránt. (Valamennyi igazságügyi hatósághoz.)

398 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1895. Ha azonban államellenes vagy a fogház rendjét veszélyeztető összebeszéléseiktől lehet tartani, az igazgató (kir. ügyész) velők szemben az ellenőrzést szigoríthatja. m. §. Az államfoglyok munkára nem kényszeríthetők, sza­badságukban áll azonban valamely a fogház viszonyainak megfelelő s a házi rendet nem zavaró munkával saját választásuk szerint foglalkozni. 23. §. Az " államfoglyok nem kötelesek isteni tiszteletben vagy iskolai oktatásban részt venni. Az államfogház (kir. törvényszéki fogház) kápolná­jába kisérés és ott tartózkodás tartama! alatt az igazgató (kir. ügyész) szükség esetében a 21. §. második bekez­dése alapján intézkedjék. 24. §. Minden államfogoly kellő felügyelet alatt naponta két órát tölthet sétálva a fogház udvarán vagy kertjében. Látogatást is naponta fogadhat, az államfogház igazgatója (kir. ügyész) által meghatározott időpontban, délelőtt és délután egy-egy órán át. Minden látogató tartozik személyazonosságát igazolni és a látogatásra az államfogház igazgatójától (kir. ügyész­től) esetről-esetre kiállítandó irott engedélyt kérni. Ennek felmutatása nélkül senki sem bocsátható az államfoglyokhoz. A látogatás az államfogoly rokonainak kivétel nél­kül, nem rokonoknak csak akkor engedhető meg, ha az államfogolylyal már korábban összeköttetésben állottak. Külföldieknek az államfogoly meglátogatása rendszerint nem engedhető meg. E szabály alól az államfogház igaz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom