Rendeletektára, 1895
Rendeletek - 61. A m. kir. igazságügyministernek 1140/I. M. E. számú rendelete, az államfogház-büntetés végrehajtása tárgyában új utasitás kibocsátása iránt. (Valamennyi igazságügyi hatósághoz.)
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1895. 399 gatója (kir. ügyész) nyomatékos okból kivételt tehet. Nem teljesen józan állapotban levő egyének és kéjnők az államfogházba be nem bocsáthatók. Ugyanaz az államfogoly ugyanegy időben rendszerint csak egy egyén látogatását fogadhatja, kivéve ha a látogatók valamennyien az államfogoly rokonai, vagy ha az igazgató (kir. ügyész) kivételesen megengedte több egyén együttes látogatásának fogadását. A látogatás az államfogházi épületben rendszerint e czélra kijelölt külön szobában, a mely fogházban pedig ily külön szoba nincs, az államfogoly zárkájában fogadható. Ha az államfogoly beteg és szobáját az orvos véleménye szerint el nem hagyhatja, a látogatást saját zárkájában fogadhatja. Az államfogház igazgatója (kir. ügyész), ha szükségesnek találja, elrendelheti, hogy az államfogoly a látogatást csakis felügyelő közeg jelenlétében fogadhassa, s hogy a társalgás csak egy, e közeg által is értett nyelven legyen folytatható. A látogatás tartama alatt ételek vagy italok fogyasztása tilos. Azoknak, kik az államfogházba komoly tanulmányozás végett nyernek bebocsátást, az államfoglyokat nem szabad megszólítaniuk. 25. §. Az államfoglyok május hó 1-étől október hó 1-éig esti 9 órakor, október hó létől május hó 1-éig pedig este 7 órakor az adott csengetyüjelre zárkáikba menni s egymástól elkülönítve tartózkodni kötelesek. Ez időponttól fogva reggeli 6 óráig a zárkák ajtajai kulcscsal bezárva tar tandók. A ki a felügyelő személyzet felhivására a fennebb megjelölt időpontban azonnal zárkájába nem távozik, az