Rendeletektára, 1894

Olalszámok - 1894-II-560

560 MAGVARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1894. A mennyiben a nem bélyegjegyekben, hanem kész­pénzben kiszabás alapján történő illetékkirovás esetében az 1881. évi XXXIY. t.-czikk 4-ik §-ának a) pontja sze­rint csakis a jogerőre emelkedett bírói határozatok köz­lendők, a 20. §. második bekezdésében foglalt rendelkezés által jövőre el lesznek hárítva azok a hátrányok, melyek az ott emiitett végzések jogerőre emelkedésének nyilván­tartása körül fenforgó nehézségek tekintetéből a kincstár kárára keletkezhettek. De viszont az ily végzések alapján kivetett illetékek esedékessége s igy behajthatósága is abban az esetben, ha azok ellen kifogások adatnak be, s erről az illeték kiszabásával megbizott kir. adóhivatal értesíttetik, mind­addig függőben tartandó, mig az ügy jogerős határozattal vagy egyezséggel eldöntést nyer. E czélból a kifogások beadása utáni eljárásban hozott jogerős határozat, ide­értve a perbeszüntető végzést is, s ép úgy az esetleg létrejött birói egyezség a bíróság részéről közlendő, mely közlés alapján abban az esetben, ha a jogerejű véghatá­rozat a sommás végzést egészben vagy részben hatályon kívül helyezi, a il. §., 2. és 3. bekezdésének, birói egyezség létrejötte esetében pedig a 25. §-nak rendelke­zései alkalmazandók az illetékkiszabás helyesbítésénél, illetőleg foganatosításánál. X. A felebbviteli beadványok első példányának első ívétől, illetőleg a felebbvitelnek a törvény 2. §-a szerint szintén illetékköteles bejelentésétől lerovandó bélyegille­tékekre nézve a törvény 21. §-a intézkedik. Az ebben a törvényszakaszban foglalt intézkedések közül különösen szem előtt tartandó az, hogy az ügy érdemére vonatkozó s a törvényszakasz II. pontja alatt felemiitett felebbezésektöl járó bélyegilletéknek úgy a sommás, mint a rendes eljárásban ezentúl nem a per,

Next

/
Oldalképek
Tartalom