Rendeletek tára, 1893
Rendeletek - 63. A földmívelésügyi m. kir. ministernek 16.693. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett rendelete, a ragadós tüdőlob kiirtásáról szóló 1893. évi II. t.-czikk végrehajtása iránt kiadott rendelet módositása tárgyában.
586 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1893. A 11. §. harmadik bekezdése a rendelet eredeti szövege helyett következőleg fog hangzani : »E tekintetben csupán a nagyobb hizlaló istállókban és a nagy tejgazdasági majorokban elhelyezett állatok képeznek kivételt. Az ilyen helyeken ugyanis csak a beteg és a betegség gyanújában lévő állatokat kell okvetlenül levágatni. Ellenben a fölött, hogy. az ilyen gyári hizlalókban, illetőleg tejgazdasági istállókban levő és a törvény 2. §-a értelmében fertőzésről gyanús állatok is azonnal levágassanak, illetőleg levágatásra való haladéktalan elszállítás czéljából kisajátittassanak-e vagy pedig — a végrehajtási utasítás 8. §-ában (illetőleg a jelen pótrendelet előbbi pontjában) előirt tüzes vassal való lebélyegzés mellett — a törvény 2. §-ában megszabott 6 hónapi zár alá vétessenek-e? a földmivelésügyi minister, a felmerülő szükség esetében ez iránt hozzá intézendő előterjesztések alapján, esetről-esetre fog határozni.« E §. többi pontjai érintetlenül maradnak. A 13. §. első bekezdése a végrehajtási utasítás eredeti szövegezése helyett következőleg fog hangzani : »A gyári hizlaló istállókban — jelen rendelet ll.§-a alapján — csak a beteg és betegségről gyanús szarvasmarhát kell föltétlenül azonnal levágatni; a törvény 2. §-a szerint a fertőzés gyanújában levőnek tekintendő állatokat pedig (melyek a szabad forgalomból való kitiltás jeléül s e tilalom hatékony módon való ellenőrizhetése czéljából, a végrehajtási utasítás 8. §-a értelmében tüzes vassal lebélye'gezendők) : ha ezeknek kisajátítása és azonnali levágatása helyett - az előző 11. §. értelmében —- csak zár alá vétele lett elrendelve : az illető birtokos legkésőbb akkor, midőn azok hizlalása befejeztetett, de mindenesetre a szabályszerű 6 hónapi zár letelte előtt és az elrendelt óvintézkedések s az előirt eljárás szoros megtartásával,