Rendeletek tára, 1885
Rendeletek - 144. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. – 21,900. szám. A marosludas-beszterczei helyi érdekű vasut engedélyokmánya.
678 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1885. azonban a már egyrészt az eszközlött elővizsgálat, más. részt a közigazgatási vonalbejárás alapján meghatározott pályanyom változást nem szenvedhet. Ha az épités kivitelénél gazdálkodási vagy üzleti tekintetből akár a pályavonal, akár a részlettervek megváltoztatása kívánatosnak vagy szükségesnek mutatkozik, ily változtatásokhoz a kormánytól engedély lesz kikérendő. 4. §. A pálya alépitménye egy vágányra készíthető, s ehhez képest a terület kisajátítása annyi térfogatra szoritkozhatik, a mennyi egy nyomú sinúthoz és kitérőkhöz, nemkülönben az állomásokra megkívántatik. Mihelyt az engedélyezett vonalon annyira növekedett a forgalom, hogy az évi elegy-bevétel kilométerenként 14,000 osztrák értékű forintot ezüstben meghalad, akkor az engedélyesek kötelesek a kormány kívánatára minden kártalanítás nélkül a második vágányt kiépíteni. Ezen kötelezettség teljesítésére azonban az engedélyesek csak az engedély tartamának első 70 éve alatt kényszerithetök; s az utolsó 20 év lefolyása alatt a második vágányt csak az állam részéről nyújtandó, egyességileg meghatározandó kártalanítás mellett lesznek kötelesek előállítani. 5. §. A munkálatok létesítésére és az üzlet berendezésére nézve az alább következő általános szabályok lesznek irányadók, mig ellenben a pálya- és épületeinek kiviteli módozataira, nevezetesen pedig a magas épitkezések számára és kiterjedésére, valamint a pálya és épületeinek berendezésére és felszerelésére nézve azon határozatok és megállapítások szolgálnak zsinórmértékük