Rendeletek tára, 1883
Rendeletek - 49. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. 8865. szám. Az arankavidéki belvizvéd- és levezetési társulat alapszabályai.
398 Magyarországi Rendeletek Tára. 1883. III. FEJEZET. Közvetítési közegek: a vonalfönökök. 20. §. A választmány saját feladatának nagyobb gyakorlati értékesítéséül, valamint az igazgatásnak könnyítéséül, a maga kebeléből nyolcz vonalfőnököt választ, azok neveit az illető járásbeli szolgabirákkal közli, s vonalaikat, illetve működési területeiket meghatározza. A vonalfőnökök a társulat tiszteletbeli közegei. 21. §• A vonalfőnök a részére kijelölt vonalon, illetőleg területen, a választmány és elnökség meghatalmazott képviselője, közvetítő felügyelési közege, ki mint ilyen: a) felügyel a köz- és választmányi gyűlések határozatai, az elnökségi és igazgató-alelnöki intézkedések pontos végrehajtására ; b) a megállapított munkálatokat a mérnök meghallgatásával ő rendeli el, azokra s anyagbeszerzésekre a választmány utólagos jóváhagyása fentartásával ő szerződik ; a szükséges építkezési illetve védelmi anyagok szerződésszerű kiállítása, a kellő helyre szállítása, számbavétele és czélszerű felhasználása felett felügyel ; a szükséges munkásokat a mérnökkel egyetértésben felfogadja, azok alkalmazását ellenőrzi, és a teljesített munkálatokról a mérnök által beterjesztett heti kimutatásokat aláirásával megerősíti, valamint az árjegyzékek és minden más kiadások valóságát megvizsgálja, kifizetésüket utalványozza és közvetíti, illetőleg a mérnök ellenjegy-