Rendeletek tára, 1883
Rendeletek - 49. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministeriumtól. 8865. szám. Az arankavidéki belvizvéd- és levezetési társulat alapszabályai.
Magyarországi Rendeletek Tára. 1883. 399 zése mellett teljesiti,—mi végre a társulati pénztárbői elö~ legeket nyer, melyekről, úgyszintén a vonalán történő egyéb bevételekről és minden kiadásokról, a melyeket közvetít, rendes okadatolt számadást vezet, s azt negyedévenkint elkészítve, az igazgató-alelnöknek beterjeszti; c) rögtön beállott szükség esetén, a mérnökkel egyetértve, hatáskörén túl terjedő ügyekben is felelősség mellett intézkedik és arról az igazgató-alelnöknek azonnal jelentést tesz. Fenyegető veszély esetén pedig vonalán tartózkodik, s a védelmi intézkedéseket a mérnök műszaki tanácsa szerint vezeti, illetve a vonalán levő zsilip elzárása iránt intézkedik, s arról az igazgató-alelnököt haladéktalanul legrövidebb úton értesiti; d) vonalát időszakonkint beutazza, s minden a társulat érdekei körül tapasztaltakról esetenkint, évenkint azonban legalább egyszer a választmánynak jelentést tesz, s a teendők iránt javaslatokat terjeszt be; e) a gát-, illetve partőröket saját vonalán a mérnökkel egyetértőleg, a választmány jóváhagyása mellett felfogadja és elbocsátja, azok magatartására és foglalkoznsára felügyel, és felettük az első fokú fegyelmi bíráskodást gyakorolja; f) váratlanul beállott akadályoztatása esetén jogában áll, hatásköréhez tartozó elhalaszthatlan teendőit saját felelőssége mellett ideiglenesen helyettes által végeztetni , kit esetenkint a társulati igazgató - alelnöknek bejelent. m