Rendeletek tára, 1876
Rendeletek - 80. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister által kiadott középiskolai rendtartás.
278 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1876. 55. A szakjelentés az egyes tantárgyban való oktatásnak részletesebb képét adja, kiterjeszkedve szükség szerint a módszer s kezelés fejtegetésére is. Ez utóbbira minden esetre köteles mindegyik tanár, a ki valamely intézetben első izben tanítja tárgyát. Ha valamely tanár több tárgyban, vagy több osztályban tanit, öszszefüggésben adhat jelentést működéséről, de mindenesetre oly módon, hogy az egyes szakok s osztályok tanmenete s haladása pontosan fölismerhető legyen. 56. Az osztályjelentés első pontja a tervszerűn bevégzett tananyag, lehetőleg részletesen a mellékelt minta szerint kitöltve, a tanár, tankönyv s heti óraszámmal együtt, továbbá a tanulók gyakorlatai s feladatai szám s tárgy szerint. Kiterjeszkedik az osztályjelentés továbbá az év folytán előfordult fontosabb jelenségekre, melyek a napló s osztálykönyv alaján pontos időrendben közlendők. Különösen fölemlitendők a tanításban beállott netalán! szünetek, a tanárok esetleges akadályoztatása és helyettesitésöknek módja, vagy a netán elmaradt órák száma, a tanulók mulasztásai, az igazgatói látogatások, revisiók s vizsgálatok eredményei. — Külön melléklendő e jelentéshez az osztály tanulói névkönyvének másolata. — Végre előadhatja az osztályfőnök jelentésében az intézet berendezésére s fölszerelésére, az oktatás tervezetére vonatkozó netaláni kívánságait, kellően indokolva s lehetőleg határozott inditványba foglalva. Oly esetben, ha azok mielőbb való teljesítését s elintézését fontosnak tartja, külön beadványban térj esztendők fel. a) S zabjelentés. 1») Osztályjelentés. L. IV.