Rendeletek tára, 1876

Rendeletek - 80. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister által kiadott középiskolai rendtartás.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1876. 279 57. Az igazgató saját áttekintő jelentését, mely főleg saját eljárását s intézkedéseit, és te­kintettel a szak- s osztályjelentésekre, az inté­zet összes, anyagi s szellemi állapotát tárgyalja, a tanárok osztály- s szakjelentéseivel együtt ter­jeszti fel a közoktatásügyi ministeriumhoz. 58. Az igazgató a vezetése alatt álló inté­zetben végrehajtója levén az átalános törvényes szabályoknak s rendeleteknek, a rendes tanári tanácskozásokban gondoskodni fog arról, hogy a felsőbb hatóság rendeletei a tanárok kellő tudo­mására jussanak, sőt szükség esetén e végből rendkívüli tanácskozmányt is köteles egybehívni. Az igazgató felelős továbbá az iroda szabály­szerű vezetése, valamint az intézet állapotát s az oktatás haladását nyilvántartó könyvek ren­des vezetéseért. Kötelessége arról gondoskodni, hogy a rendes tanári tanácskozásokban a taná­ri testület egyik tagja által pontos jegyzőkönyv vezettessék, hogy a jegyzőkönyvek hiteles má­solatai, a szabályszerű jelentések, a kivánt sta­tistikai jelentések a felsőbb hatósághoz kellően s ideje korán fölterjesztessenek. Egyátalán tiszte, külön megbízás és felszólítás nélkül is, egyedül az intézet javát és érdekét tartva szem előtt, a körébe eső minden fontosabb esetről a fel­sőbb hatóságot értesíteni, illetőleg az iránt in­dítványt tenni. Az intézet tanárainak testületi, vagy magán beadványai is az igazgató utján s véleménye hozzácsatolásával térj esztendők fel, kivévén oly eseteket, hol netalán maga az igaz­gatóság ellen emelnének panaszt. c) Igazgatói je­lentés. V. Igazgatóság , tiszte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom