Rendeletek tára, 1875

Rendeletek - 12. A m. kir. igazságügyministernek 1875. febr. 19-én. 29212. sz. a. az összes kir. e. f. törvényszékekhez és járásbíróságokhoz intézett körrendelete: hogy a porosz biróságokkal való érintkezésben mely esetekben vegyék igénybe az igazságügyi ministerium közvetítését.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1875. 65 # 12. A m. tör, igazságügyministernek 1875. febr. 19-én. 29212. sz. a. az Összes kir. e. f. törvényszékekhez és járásbíró­ságokhoz intézett körrendelete: hogy a porosz bíróságokkal való érintkezés­ben mely esetekben vegyék igénybe az igaz­ságügyi ministerium közvetítését. Az 1869. évi június 24-én 9249. sz. a. keltkir. igazság­ügyministeri rendelettel tudtára adatott a hazai bíróságoknak, miszerint a porosz kir. kormánynyal folytatott tárgyalások nyomán kölcsönös megállapodás jött létre arra nézve : hogy a hazai bíróságoknak hivatalos érintkezésében a porosz bírósá­gokkal, és viszont, az ügyek elintézésének gyorsítása, s az érintkezésnek könnyítése tekintetéből, azontúl megkeresvény, illetőleg átküldő levél utján közvetlen levelezés szolgáljon általános szabályul, ugy azonban, hogy azon esetekben, me­lyekben a nyelv különbségétől eredő nehézségek a közvetlen érintkezés lehetőségét a hazai bíróságokra nézve kizárnák, ugyanazok diplomatiai utón teendő további intézkedés végett ezen kir. igazságügyministerium közvetítését vehessék igénybe Minthogy tapasztaltatott, hogy a hazai biróságok köz­vetlen érintkezéseikben több esetben magyar nyelven szer­kesztett átiratokban keresték meg a porosz kir. bíróságokat, holott Magyar- és Poroszország között oly bírósági kölcsönös jogsegély zési szerződés nem létezik, mely szerint a porosz biróságok a magyar nyelven szerkesztett megkereséseket el­fogadni s teljesíteni kötelezve lennének; minthogy továbbá a hites tolmácsokra vonatkozó 1873. évi octóber 22-én 32942. sz. a. kibocsátott körrendeletem által a kezdetben idézett körrendeletben emiitett nyelvi nehézségek részben megszün­»tettettek, utasítom (czimet), hogy ezentúl előadandó alkalom­1875. MAGY. REND, TÁRA. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom