Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-67

5539 Az Országgyűlés 67. ülése, 1989. november 23-án, csütörtökön 5540 vétel elkülönülne a költségvetés folyó bevételeitől, mert a folyó bevételekkel a kiadásokat fedezzük, ez a bevétel a vagyon után járó részesedés és ezt a pénzt elsősorban a beruházásokra és a modernizálásokra kell fordítani. Probléma az, hogyha ezt az adót 20 százalékban állapítják meg, ez az én véleményem és a bizottság egyértelmű véleménye szerint elfogadhatatlan. így hát van közöttünk egy probléma; 18 százalékban látjuk a maximumát annak, amit az állami vállalatokra ki lehet ezen a címen róni, a 2 százalék különbségre azonban a magunk részéről kerestünk és találtunk néhány ellentételt, amely ennek a költségvetést terhelő részét kompenzálhatja. Azt is tudomásul kell venni, hogy közben a Pénzügyminisztérium tett olyan lépést, hogy a termelési adók egy részét, tehát a vegyiparban és a kereskedelemben elengedte és végeredményben ebben az évben további 20 százalékkal csökken az általános forgalmi adónak a beruházások utáni visszatérítése. Tehát azt világosan látni kell, hogy itt csodákat nem lehet csinálni, mind a két oldalon előre kell menni; a fő irány az, hogy a támogatásokat az egyik oldalon csökkentjük, a másikon pedig az adókulcsokat is csökkentjük. A következő probléma, ami nyilvánvalóan nagy érdeklődést keltett, a személyi jövedelemadóval kapcsolatos probléma. A személyi jövedelemadónál 1988 elején abban maradtunk, a Parlament ezt hagyta jóvá, hogy 12 százalékig mehet az általános adóteher a személyi jövedelemadónál. Ez a maximum 12 százalék, az év folyamán 14,5 százalék lett. Tehát az 1988-as tényszám 14,5 százalék. 1989-ben a Pénzügyminisztérium számítása szerint ez valamivel magasabb, tehát 15 vagy 15,5 százalék között fog kialakulni. A bizottságnak az az álláspontja, hogy 14,5 százalék lehet az a maximum, amelyet 1990. évre el tudnánk fogadni. Sőt, képviselőtársainknak egy része, hat képviselő kidolgozott egy olyan javaslatot, amely csak 13,75 százalékos terhelést jelentene az adózó polgárok számára. Ennek a legalacsonyabbnak, 13,75-ös átlag adókulcsnak az az előnye, hogy a kisfizetésűeket, az alacsony jövedelműeket kedvezményben részesíti, tehát nagyon lassan emelkedik az adókulcs, a másik oldalon viszont, a nagyobb fizetésűeknél, természetesen bizonyos kompenzáció negatív irányba hat. A Pénzügyminisztérium javaslatát a 15 százalékos átlagadóval és a 14,5 százalékos, a bizottság eredeti javaslatával kapcsolatos, valamint a 6 képviselőtársunk által javasolt táblákat az az anyag, amely sajnos csak most kerül szétosztásra, tartalmazni fogja. Állandó probléma volt a beruházások utáni ÁFÁ-nak a visszaterhelése. Ez azért probléma, mert ez idegen a rendszertől. Ez tulajdonképpen olyan adóbevétele a költségvetésnek, amelynek elvi alapja nincs, azért, mert rontja, nehezíti a műszaki fejlődést, a beruházásoknak a helyzetét. Lehet tehát évenként 20 százalékkal növelni a visszaigényelhető ÁFÁ-t, ez azonban azt jelenti, hogy még 90-ben, 91-ben és 92-ben is 20—20 százalékkal évenként csökkenő mértékben ugyan, de a visszaigénylés azaz az ÁFA fizetés még három évig élni fog. Ezért a mi javaslatunk, elfogadva, a különböző beszámolókban leírt helyzetnek a komolyságát, hogy elfogadjuk azt, hogy ebben az évben, tehát 1989-ben úgy döntünk, hogy 90-ben tartsuk meg azt a normális, eddig is bevezetett évi 20 százalékos csökkentést, de 91-re a fennmaradó visszatérítésnek a teljes eltörlését javasoljuk. Vita van köztünk egy olyan kérdésben, amely a késedelmes adófizetés utáni kamatokat illeti, 2 százalék havi kamat a jelenlegi, ezt kívánja a pénzügyminiszter havi 3 százalékra felemelni. Elismerve azt, hogy ez szankció jellegű, tehát büntetés jellegű kirovás, mégis úgy gondolom, és a bizottság ezzel ért egyet, hogy havi 3 százalékra felemelni, az évi 36 százalékos kamatot jelent, és bár szankció jellegű, mégis olyan irányba orientálna, hogy a pénz tovább drágul és ez az úgyis iszonyúan magas kamatoknak további fölfelé mozgását elősegíthetné. Ezért mi a havi 2 százalékos kamat fönntartása mellett vagyunk. Nagy vita volt a családi segély, és a gyerektámogatásokkal kapcsolatban is. Végül elfogadtuk azt, hogy 300 forint legyen minden gyermek után az eltartó részére kifizetendő családi pótlék. A pénzügyminiszter eredeti javaslata az volt, hogy ennek ellenében viszont azt az adókedvezményt, amit eddig a három- és többgyermekes családok, valamint a két- vagy több gyermeket önállóan nevelő családok kaptak, el kívánta törölni. Örömmel hallottuk, hogy javaslatunkra ez most megváltozott, és a pénzügyminiszter vállalja ezeknek a három- és többgyermekeseknek, vagy két gyereket önállóan ellátó családfenntartóknak az adókedvezményét, ami havi 1000, évi 12 000 forint gyermekenként fenntartani. Ezzel egyetértünk, idáig rendben vagyunk. A reformbizottságban ezen kívül nagy vita volt egy javaslat fölött, amely javaslat az összes, tehát minden gyerek után ugyanezt az adókedvezményt javasolta bevezetni. A bizottság minimális többségi szavazattal úgy foglalt állást, hogy ezt is támogassuk. Én ennek a kalkulációs részét természetesen még nem tudtam megvizsgálni, de azért a javaslatot, miután a reformbizottság többsége e mellett szólt, átadom. Nagyon sok javaslatot nyújtottak be a képviselők, amelyek elintézését azzal szeretném segíteni, hogy elmondom, jónéhány képviselő javaslatát miért nem tudta a reformbizottság támogatni. Ilyen javaslat volt és ilyen tárgyban interpellált dr. Mezey Károly képviselőtársunk. Arról van szó, hogy a különböző túlórákat, pótlékokat, ügyeleti díjakat más adózási rendszerrel adóztassuk, mint a normális jövedelmet. Ez a rendszert szétzilálná, mert érdeke volna ilyenből olyanba átmenni. Mi tehát elvileg nem tudjuk elfogadni, hogy másfejta adózási rend jöjjön létre a többletkeresetekre. Azzal azonban teljes mértékben egyetértünk, hogy azokon a területeken, ahol ez súlyos problémákat okoz — egészségügyi dolgozóknál, pedagógusoknál, bányászoknál — a pénzügyminiszter vállalta, hogy olyan megoldást talál, amely elősegíti ezek rendezését. Tudomásul kell vennünk sajnos — bár szivem szerint én is mást mondanék — hogy csak a bérrendszeren belül lehet ezt a problémát megoldani.