Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-67

5537 Az Országgyűlés 67. ülése, 1989. november 23-án, csütörtökön 5538 Nem voltak tehát olyan javaslatok, amelyekről Békési pénzügyminiszter beszélt, legalábbis nem olyan formában, hogy azokat összegezve mi prezentáltuk volna. Arról van szó, hogy megpróbáltuk az állandó bizottságokon keresztül az egész Parlament véleményét összegyűjteni, s ebból bizony valóban — és itt egyetértek Békési pénzügyminiszterünkkel — túlzó igények is összejöttek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bizottságok ülései után végül viták alapján — amely nem kevés volt, több ülés, szakértői ülések, bizottságok ülései után — a reformbizottság nem tud olyan javaslatot tenni, amely egyrészt kielégíti a tényleges leszorítóbb igényeket, másrészt viszont a költségvetés szempontjából is elfogadható. Köszönöm az elismerő szavakat, amik nem énnekem, de a bizottság tagjainak szólnak — és amelyeket Békési pénzügyminiszter mondott: itt nagyon feszített munka indult meg. Nem véletlen, hogy amikor adókról, egyéni jövedelmekről, vállalati nyereségről van szó, akkor megmozdulnak a külső és a belső szervek, a parlamenti képviselők, s ennek a majdnem 100 javaslatnak a megvitatása nem kevés problémát okozott. Tegnap délután még befogadtunk javaslatokat annak érdekében, hogy akinek javaslata van, az valamilyen formában kerüljön a plénum elé, és ne úgy kezdődjenek a viták, hogy itt kelljen újabb javaslatokkal előállni. Ennek az eredményeképpen a munka tegnap, illetve ma hajnali fél 4-kor fejeződött be, és én őszintén elnézést kérek azért, hogy ez a már azóta kinyomtatott, de még ki nem osztott anyag még nem áll a képviselők rendelkezésére. Megkérdezhetik és joggal, hogy miért ez a sietség: ha ilyen tömegű javaslat, módosítás, kiegészítés van, miért nem mondjuk ki azt, hogy ráérünk a decemberi ülésszakon ezzel foglalkozni? A bizottságnak az volt a véleménye, hogy most, amikor az év végéhez közeledünk, ha nem tudunk egy adórendszert — egy jóváhagyott adórendszert — produkálni november végén, akkor fennáll az a veszély, hogy megnehezítjük a vállalatok 1990. évre való felkészülését, ugyanakkor a költségvetés helyzetét is megnehezítjük. Ez, és csak ez az egy indok vezetett minket arra, hogy ilyen feszített ütemben végezzük el ezt a munkát, és hogy képviselőtársainkat arra kérjük, hogy bár az eredeti célunkat nem teljesítettük — azt ugyanis, hogy egy olyan anyagot tudunk idehozni, ahol minden kérdés ki van tisztázva, hogy képviselőtársainknak könnyebb legyen a döntéseket meghozni — most egy olyan anyaggal kell foglalkozniuk amelyben elég sok vitatott kérdés van. Kérni fogjuk a képviselők türelmét és jó szándékát, hogy ez az anyag azért tárgyalásra kerülhessen, és végeredményben az adókérdésben döntés jöhessen létre. Szeretném azt is elmondani, hogy rendkívül nehéz helyzetben voltunk, mert az ország helyzetét mi is ismerjük, és tudtuk, hogy nagyon nagy mozgásterületünk nincsen. Az elmúlt év nem úgy sikerült, ahogy terveztük, pedig meg kell mondjam, hogy az objektív körülmények rendkívül kedvezőek voltak az elmúlt esztendőben. Itt ugyan mostanában kevés szó esik arról, ha valami jó is van, de azért el kell mondanom, hogy az elmúlt két évben a télnek enyhesége, az időjárás kedvező volta, a termésnek a magas színvonala, a külföldi piacok nyitottsága és rendkívül pozitív változása, az exportárainkban bekövetkezett javulás, amely a kereskedelmi cserearányainkat javította, és sok minden más lehetővé tette, hogy pontosan az a pont, amely a Kormány programjában a legnehezebbnek tűnt az import liberalizálása a konvertibilis viszonylatban igen jól, igen pozitívan sikerüljön. Tehát még azt is hozzátehetem, hogy ez a lépés bebizonyította, hogy az importverseny az ország termelésére pozitív hatást gyakorol. Nagyobb pozitív hatást gyakorol az exportra, mint amilyen negatív hatást az import növekedésére. Tehát külkereskedelmi mérlegünk is már 88-ban aktív volt és 89-ben is úgy látszik aktív lesz. Ezek után kétségtelen, hogy az a rendkívül negatív eredmény, egyrészt a konvertibilis devizában számolt fizetési mérleg nagy deficitje, másrészt a rendkívül nagy rubelkövetelés, szubjektív okokra vezethető vissza. Mindenesetre mi abból indultunk ki, hogy nehéz a helyzet és ezért ezt tudomásul véve csak olyan követelésekkel, kívánságokkal álltunk elő, amelyek a mi véleményünk szerint reálisak, s amelyek a költségvetés szempontjából is elfogadhatók. Engedtessék meg nekem, hogy sorba menjek a kérdéseken, egyik-másikra már a pénzügyminiszter pozitív választ adott, ezt hálásan köszönöm, van azonban még egy pár kérdés, amiben még vitatkoznunk kell. Először is, a VÁNYA nevű adóról beszélnék. Most van négyféle adónév, engedjék meg, hogy ne kelljen mindig végig mondanom. A vállalkozási nyereségadó a VÁNYA, a személyi jövedelemadó az SZIA, azon kívül van az ÁFA, az általános forgalmi adó és van egy negyedik, amit most kitaláltunk, amit úgy hívunk, hogy ÁVUR, azt jelenti, hogy az állami vállalatok utáni részesedés. A jövőben csak ezeket a rövidítéseket fogom használni. Szóval a VÁNYA ügyben a következő van. Azt hiszem, hogy az a kompromisszum, amely kialakulóban van, az a maximum, amit most el lehet várni. A kompromisszum lényege az, hogy a január 1-jéig életben levő 50 plusz 4 százalékos adót, amelyből 4 százalékra a Parlament csak egy évre adott lehetőséget, tehát az január 1-gyel automatikusan megszűnt volna, ezzel 50 százalékra ment volna le az adó a VÁNYÁ-nál, hogyha nem csinálunk semmit, ezt most úgy változtatjuk közös erővel, hogy 40 százalék legyen a VÁNYA és a 40 százalék mellett a hárommillió forint alatti nyereségek után csak 35 százalékos lesz a nyereségadó. Természetesen ezt így a költségvetés nem tudta volna elviselni, ezért egy, véleményem szerint elvileg helyes, új adóformát kellett bevezetni. Az új adóforma, ez az a bizonyos ÁVUR, amely az állami vagyon utáni részesedés fizetését írja elő. Azért tartom ezt korrektnek, mert ahogy minden tulajdonosnak, akármilyen vállalkozásban is van, akár részvénytársaságban, vagy magánvállalkozásban, a befektetett összeg után jár bizonyos osztalék, ugyanúgy az állam sem lehet az az egyetlen, amelynek, ha befektetései vannak, azután semmiféle bevétele nincs. Tehát én ezt elvileg helyes lépésnek tartom, s azt is helyes lépésnek tartanám, ha a későbbiekben ez a be-