Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-67

5531 Az Országgyűlés 67. ülése, 1989. november 23-án, csütörtökön 5532 A részesedés címén befolyó jövedelmet az állam vagy közvetlenül, például a közszolgáltató, kulturális, egészségügyi, sporttevékenységnél illetve részben az élelmiszergazdaságnál visszaforgatja a jövedelmet a termelőkhöz, vagy közvetlen, felhalmozási kiadásainak fedezeteként a költségvetésen keresztül áramoltatja vissza a gazdaságba. Több bizottságban felmerült, hogy az állami vagyon utáni részesedést nem az adózott eredmény, hanem a lekötött vagyon alapján lenne célszerű fizetni, miután a részesedés a befektetett vagyon hozadéka. A felvetés elvileg jogos, gyakorlati megvalósítása azonban rendkívüli torzításokhoz vezetne. A vállalati mérlegekben a vagyont beszerzési értéken tartják nyilván, ami messze nem fejezi ki a valódi piaci értéket. Ezt a torzítást valamilyen központi újraértékeléssel nem lehet megszüntetni. A részesedés összege a felhasználható nyereség a termelés tőkeigényességétől, bérigényességétől, a vállalat monopolhelyzetétől és az árfeltételektől függően rendkívül eltérő módon érintett. A vállalkozáson kívüli tényezőket nem lehet központi módszerekkel kiszűrni. Végül, de nem utolsó sorban a vagyonarányos osztalék bevezetése a termelés eltérő feltételei miatt drasztikusan csökkentené egész népgazdasági ágak nyereségét, így lehetetlenné tenné a bányászat, a villamosenergia-iparba gépipar, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság és a közlekedés helyzetét. Ez a magyarázata annak, hogy pillanatnyilag az állami vagyon utáni részesedést az adózott eredmény alapján javasoljuk megállapítani. Tisztelt Országgyűlés! Kiélezett vita kíséri a személyijövedelemadó korszerűsítési javaslatát is. Sokan elérkezettnek látják az időt arra, hogy a módosítás ürügyén adórendszerünknek ezt az elemét lényegében megszüntessék és valami mással helyettesítsék. így bukkan fel újra az 1- vagy 2-kulcsos lineáris adó, vagy a különböző jövedelemforrások, bérelemek eltérő mértékű adóztatásának a gondolata. Tudom, hatalmas nyomás nehezedik a képviselőkre. A kettős szorítás ellenére a Parlament és a Kormány óriási hibát vétene, ha a pillanatnyi népszerűség oltárán feláldozná ezt a korszerű, a piacgazdaság viszonyai között törvényszerűen növekvő jövedelemkülönbségek szabályozására hivatott, az egységes és a jövedelmekkel arányos közteherviselést megvalósító adórendszert. Ez olyan hiba lenne, amelyet egy-két év után az eddiginél is nagyobb társadalmi ellenállás mellett kényszerülne az akkori hatalom korrigálni. Ezért a Kormány a személyi jövedelemadó alapelveinek feladásával nem érthet egyet. Ugyanakkor kész a rendszer hiányosságainak a korrigálására, torzító hatásainak a megszüntetésére. A legnagyobb vihart talán az adószint körüli vita váltotta ki. A Kormány az ez évinél 1/2 százalékkal kisebb, 15 százalékos adószintet javasol, ami az 1989ben megvalósuló és a jövő évre tervezett jövedelemnövekedés alapján 2 százalékos adószint csökkentést, tehát 2 százalék reáljövedelem-növekedést jelent. Nagyobb adószint-csökkentés olyan megalapozatlan, teljesítménnyel és árufedezettel nem rendelkező vásárlóerő növekedést jelentene, amely újabb lendületet adna az inflációnak, az áruhiány-növekedésnek. Ugyanakkor egyetért a Kormány a progresszió csökkentésének a szükségességével, ezért az eddigi 9 adókulcs helyett 4, illetve 5 kulcsos változatot ajánl. Ezek mindegyike valamilyen jövedelemsávban csökkenti a fizetendő adót. Ismét széles körben felmerül a túlóradíjak és a különböző bérpótlékok adómentességének, vagy elkülönített adóztatásának követelése. Az orvosok, az ápolónők és a gyógyszerészek az ügyeleti díjak, a pedagógusok és a pékek a túlóradíjak elkülönített 20 százalékos adóztatását kérik. A szakszervezetek számos szakma képviseletében adómentességet követelnek a föld alatti, a melegüzemi, veszélyességi és éjszakai pótlékok után. Ezeknek az igényeknek a teljesítése elemeire bontaná a jövedelmeket és az adó mértékét többé nem a jövedelem nagysága, hanem forrása határozná meg. A változtatás nem a dolgozóknak, hanem a munkáltatóknak kedvezne. Megóvná a vállalatokat, intézményeket attól a kötelezettségtől, hogy a többletmunkát és a különleges munkakörülményeket értékükön fizessék meg. Miután az egyes pótlékok és túlóradíjak mértékének és arányának megállapítása 1990-től, tehát január 1-től tejeskörűen a munkáltatók hatáskörébe kerül, a módosítás az alapbérek és a főmunkaidő további leértékeléséhez, a bérarányok abnormális torzulásához vezetne. Ezért a Kormány az egyes jövedelemelemek elkülönített adóztatását nem javasolja. Ugyanakkor itt kell megemlítenem, hogy a Kormány hiánytalanul teljesíti a bányászoknak, az egészségügyi dolgozóknak és a pedagógusoknak tett ígéreteit. A földalatti pótlék és a veszélyességi pótlék emeléséhez külön állami támogatást nyújt, az egészségügyben dolgozók és a pedagógusok bérét jövőre minimum 25 százalékkal emeli, amely fedezetet nyújt az ügyeleti és a túlóradíjak növekedésére is. Gyakran elhangzott kritika, hogy a Kormány vagy a pénzügyminiszter meghátrált az adókedvezmények csökkentésére vonatkozó javaslatok érvényesítésekor. Ennek csak azok a vélemények mondanak ellent, amelyek számos új jogcímen kívánják növelni az adókedvezményeket. Nos, hol nem javasolja az adókedvezmények csökkentését? Az 55 ezer forintos adómentes jövedelemhatárnál, a mezőgazdasági kistermelés adóköteles értékhatárainál, illetve a szellemi tevékenységből származó jövedelmek költségátalányainak mértékénél. Mindezt nem megalkuvásból, hanem meggyőződéssel teszi, hiszen e preferenciák megőrzésével fontos szociálpolitikai célokat szolgál, illetve termelési és alkotási tevékenységeket ösztönöz. Nagy jelentőségű változtatás a megtakarítás és a befektetések erőteljes ösztönzése a személyi jövedelemadón belül. A lakásmegtakarítások és a tartós befektetések nagymértékű adókedvezménye összhangban van társadalompolitikai céljainkkal, és gazdaságpolitikai koncepciónkkal egyaránt. Régi igény, hogy teremtsük meg a tételes költségelszámolás lehetőségét minden munkaviszonyon kívüli jövedelemszerző tevékenység esetén. Ez a lehetőség most megvalósul. Az egyik legjobban vitatott eleme a személyi jövedelemadónak a gyermeknevelés költségeinek preferálása