Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-83
6845 Az Országgyűlés 83. ülése, 1990. március 14-én, szerdán 6846 (Szünet: 11.36-12.02.) ELNÖK: Kérem kévpiselőtársamat, hogy szíveskedjenek helyüket elfoglalni. (Megtörténik) Hölgyeim és Uraim! Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepségünkön köszöntöm képviselőtársaimat, köszöntöm kedves vendégeinket. Ünnepi megemlékezésünket megnyitom. Kérem, hallgassuk mega Himnuszt. (Az Országgyűlés tagjai felállva eléneklika Himnuszt.) Kérem Szűrös Mátyás urat, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökét, fáradjon a szónoki emelvényre és tartsa meg ünnepi megemlékezését. DR. SZŰRÖS MÁTYÁS, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Történelmet élünk és történelemre emlékezünk. Március 15-ét igazi nemzeti ünnepként ülhetjük meg, amikor a magyarság a progresszió élvonalába lendülve, megújulóban van, és úttörő szerepet játszik Közép-Európa politikai arculatának megváltoztatásában, a demokratizálódás jegyében. Most megadhatjuk és megadjuk március idusának a tiszteletnek és az elismerésnek azt a rangját, amely megilleti s amely csupán önmagával mérhető. 1848 márciusa történelmünk nagy pillanata, amely újra és újra felragyog és híveket toboroz Magyarországon. Csak a valóban nagy és történelrni eseményeknek lehet és van ilyen hatalmas kisugárzása. Eszméi az időtől nem fakultak, s az akkori ifjak lendülete akár a miénk is lehetne — bár a miénk lenne! Ez az ünnep mindenkor a nemzeti összefogás példájára, a hősi erőfeszítés élményére, a haladás élvonalába rugaszkodás esélyeire emlékeztetett. Ezért volt, hogy március 15-én szívében őrizte a nép s próbálta kisajátítani a mindenkori hatalom. Ezért is volt, hogy a különböző korok és rendszerek elfogultan és önkényesen bántak 1848 márciusának nagyjaival. Egyszer Petőfi, máskor Deák vált példává Kossuth és Széchenyi neve mellett. Márpedig ők bármennyire másként akartak, együtt váltak egésszé. A múlt századi történelmünknek éppúgy nagyszerű értéke Eötvös liberális alkotmányossága, nemzetiségi progressziója, mint Deák politikai kultúrája, nagyfokú rugalmassága és pontos helyzetfelismerése, vagy Petőfi forradalmisága, Kossuth polgári radikalizmusa, Széchenyi gazdasági éleslátása és az emlékezet által oly mostohán kezelt Batthyány Lajos törvénytisztelete és szervezőképessége. Ma sincs ez másként. Nincs egy és kizárólagos igazság. Éppúgy szükség van a forradalmi lendület és a fontolva haladás híveire, a nagyívű látomásokra és a józan, szakszerű tárgyilagosságra. Ez így alkot egységes egészet. 1848-ban a forrongó Európa eszméje történelmet csinált Pesten és Magyarországon. Az uralkodói riadalom és bénultság a realitások változatosságán jóval túl billentette ki a cselekvés mérlegnyelvét. A levegőben a hamu alatt már ott izzott a változások sürgetése, igenlése. Ami azonban az események előtti napokban merész fantáziának számíthatott csak, egyszeriben realitássá lett a francia, majd a bécsi forradalom hírének vétele után. Napokkal előtte még csak húzódozva látszott ráállni a pozsonyi országgyűlés a már halaszthatatlan reformok támogatására, messze kerülve a radikalizmusnak még a látszatát is. A forradalom hírének vétele után viszont egyszeriben elfogadta Kossuth javaslatait. A rendi Országgyűlés ellenzékének vezére és a pesti forradalom híre ugyanazon a napon érkezett Bécsbe. A monarchia fővárosa, Bécs forrongó népe ujjongva fogadta a magyar Országgyűlés küldöttségét. Az udvar azonban még taktikázott, időhúzással manőverezett, megpróbálta elodázni a forradalmi jelentőségű törvényjavaslatok szentesítését. A bécsi reakció azonban, nem utolsósorban a mind hevesebben aktivizálódó márciusi ifjak és a mozgolódó pesti nép fellépésétől fenyegettetve engedményekre kényszerült, meghátrált, helyt adva a Mit kíván a magyar nemzet, a híres 12 pontbeli követeléseknek. V. Ferdinánd végülis kénytelen volt kinevezni a Batthyány-kormányt, és szentesíteni az úgynevezett áprilisi törvényeket, ráütötte a pecsétet az utolsó rendi Országgyűlés feloszlatására. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudvalevő, hogy március 15-ének megvan a maga története, s a maga — úgyszólván — sokarcú legendája. Nem tagadom, ezen a ponton magam is próbáltam kutatni, s gondolkodni azon, mit mondhatna a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke a mai különleges körülmények közepette a politikai sínek váltójánál állva olyat, ami egyszerre időszerű és maradandó is. Ami elfogulatlan, ami nem irányul senki ellen, és nem kötelez el senki mellett a nemzet napjainkban kivirult politikai sokszínűségében. Nemzetünk sokszázados kitörési kísérleteinek tapasztalatai arra intenek, minden téglára és tartóoszlopra szüksége van az olyan nemzeti hajléknak, amely otthona lehet e száz viszály tépte országnak és à benne élőknek. Nem mehetünk el szó nélkül ama fenyegetettség mellett, amely mára az országban kétségtelenül tapasztalható széthúzás nyomán kialakult. Mintha a magyar átok megint csak mérgezné az életünket, halványítaná reményeinket. Csendes forradalmunk mintha nem tanulna 1848 negatív felhangjából, üzenetéből. Ha sokan felnek is kimondani, akkor is az összefogás lehet az egyetlen olyan nagy társadalmi erő, amely végigviheti a megkezdett folyamatokat; amely segíthet befejezni a művet. A békés átmenet, a rendszerváltozás sikere —, netán kudarca — múlhat azon, hogy felülkerekedik-e a társadalmon az összefogás szelleme és ereje vagy sem. Meggyőződésem, hogy a békés átmenet garantált feltételei csak a nemzeti bázison épülhetnek ki. 1848 márciusának tágabb értelemben felfogott, az egész folyamatra kiterjedő „márciusának" legfőbb üzenete és tanulsága ez számunkra. És itt van a legnagyobb gondunk! Világosan látnunk kell, hogy felemelkedésünk, előrehaladásunk legfőbb bázisa a gazdaság, amely nemhogy elfoglalta volna azt a helyet cselekvéseink láncolatában, amely megilleti, hanem méginkább viszszavonuit onnan. Bízom benne, hogy a társadalom, amely korszakos politikai tettekre volt képes, mihamarabb felismeri a mulasztását, és elszánt erővel, fegyelemmel, szenvedélyességgel keresi, kutatja, és ki is munkálja azokat a
