Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-82

6773 Az Országgyűlés 82. ülése, 1990. március 2-án, pénteken 6774 alapokat, azokat, amelyektől másoknak megvan az, ami nekünk nem lehetett: iskolázottság, szép lakás. Törődjenek velünk, ne írjanak le! Még pár évig élni szeretnénk emberhez méltóan, emberi módon." Ez nem szociális demagógia és nem hatáskeltés vagy a választók hangulati nyomása. Ez egy tárgyszerű idézet azokból a levelekből, amelyek kifogyhatatlanul érkeznek a különböző szerkesztőségekbe a megnövekedett postaköltségek dacára. Azért hivatkozom rájuk, hogy egyértelmű legyen mindenkinek: nem én, hanem ők beszélnek most itt. Például a cukorbetegségben és más bajban szenvedők, akiknek drága diétát kellene betartaniuk. A Számadás című agrárlapnak a pult másik oldaláról, a vésztői boltos panaszolta el: nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy van olyan 80 év körüli öreg vásárlója, aki eddig naponta, most meg csak két-három naponta vesz fél liter tejet. És a többgyermekes családok: sokszor arra gondolok, kész csoda, hogy egyáltalán létezni tudnak. Hát akkor hogy van az, hogy mindenkinek viselnie kell a terheket? A közbeavatkozással nem szabad várakozni, de kétségkívül a földön kell maradni, a magyar anyaföldön; a kormányszerveknek meg kell találni a megoldásokat és a forrásokat. Erre a bizottsági állásfoglalás szerint két hetük lenne, ha megszavazzuk, mert szerintünk még nekünk muszáj dönteni, ez a mi felelősségünk, amit nem háríthatunk át az új Kormányra, az új Országgyűlésre, mert még mi foglaltuk törvénybe decemberben, hogy az árszínvonal tényleges emelkedéséhez igazodóan újra lépni kell. Mi fogadtuk el ugyanekkor a társadalombiztosítási bizottság előterjesztésében azt, hogy csökkenjen például a nyugdíjak elértéktelenedésének veszélye. Bízom abban, hogy a pénzügyminiszter úr — ha a Parlament úgy határoz — meg is találja a lehetőségeket. Az indítványt támogató szocialista párti képviselők csoportja, a sürgősséghez aláírásukat adó képviselőtársak és immár három országgyűlési bizottság nevében nagyon őszintén jó és eredményes munkát kívánok a fedezeti források felkutatásához, és minden hasznos gyakorlati segítségnyújtás alkalmazásához — az inflációs hatások kivédésére legkevésbé képes korosztályok érdekében. Ha az állam és a társadalom szolidaritása bekövetkezik, úgy hiszem, ez egy kicsit a derűsebb jövő képét is fölvetheti. Köszönöm a figylemüket. (Taps.) ELNÖK: Szót adok dr. Békési László pénzügyminiszternek, aki kifejti a Kormány ezzel kapcsolatos álláspontját. DR. BÉKÉSI LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szívem szerint és a Kormány legjobb szándékai szerint egyetlen mondatos válasz lenne elfogadható: „Egyetértünk az indítvánnyal, vállaljuk és meg tudjuk teremteni a fedezetét." A tragédia az, hogy nem a szívünk, hanem az eszünk szerint kell gondolkodni és megadni a választ. Ez a magyarázata annak, hogy néhány információt előre kell bocsátanom, mielőtt a Kormány végleges álláspontját Önökkel ismertetném. Kétségtelen, hogy a nyugdíjasok és a gyermeket nevelő családok helyzete nem könnyű, rendkívül nehéz. Az is igaz, hogy az 1990-re jóváhagyott költségvetésben és a társadalombiztosítás 1990-es pénzalapjaiban biztosított kompenzáció sok tekintetben nem fedezi az áremelkedéseket. Sajnos, mindez azonban nem új elem, hiszen mindezt decemberben is pontosan tudtuk, miként a decemberi döntés során a Parlament azzal is számolt, hogy vissza kell térni a kompenzáció kérdésére — ámde nem március elején, hanem májusban. Most a két időpont közötti különbségről van szó, és annak összes következményeiről. Miért született decemberben a májusi időpontra a kormányzati kötelezettség, és miért fogadta el ezt a Parlament? Azért, mert pontosan tudtuk, hogy a gazdasági folyamatok megismeréséhez legalább egy negyedév kell, hogy előre lehessen látni, milyen jövedelmekkel fog rendelkezni a lakosság, milyen jövedelmekkel fog rendelkezni a társadalombiztosítás és milyen jövedelmekre számíthat a költségvetés. Ez a helyzet azóta nem javult, hanem — miként az előző nap drámai vitájában napnál világosabban kiderült — romlott. E pillanatban nincs a Kormány kezében egy érvényes 1990-es megállapodás a Szovjetunióval, ami alapvetően befolyásolja nemcsak a magyar külkereskedelmet, de a magyar ipar és a mezőgazdaság értékesítési lehetőségeit is. Az a feltételezés tehát, amely egy normális gazdasági helyzetben nem lenne alaptalan, amelynek nyomán Sztrapák Ferenc úr felhívja a figyelmünket, hogy a növekvő inflációból származó növekvő költségvetési bevételek minden bizonnyal fedezetet nyújtanak azokra a többlet-támogatásokra, amelyeket indítványában igényelt, nem reális. Ezek nincsenek a kezünkben, és e pillanatban azt sem tudom mondani, hogy az év végéig realizálhatók lesznek. Konkrétan: a növekvő árakból származó általános forgalmiadó-bevételekkel a költségvetés — mint azt Önök tudják — decemberben már számolt. Nincs tehát újabb többletjövedelem ebből, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a növekvő árak mellett az ez évi forgalom volumenben is növekedni fog. Azok a bevételek, amelyeket a vállalatok fizetnek a költségvetésnek — ha nem jön létre elfogadható megállapodás a szocialista külkereskedelemben —, akkor nem növekedni, hanem csökkenni fognak. Ez még a tervezett nyereségadó-bevételt, a tervezett KÜTEFA-t, a tervezett termelési adót is érintheti, de érintheti a személyi jövedelemadót és a társadalombiztosítás bevételeit is. Ha a szocialista export miatt arra kényszerülünk, hogy vállalatok tömegeinél csökkenteni kell a termelést, akkor itt a foglalkoztatás, és az abból származó bevételek is csökkennek. Nem riogatni akarom a Parlamentet, pusztán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezekkel a tényezőkkel nem lehet nem számolni. Felelősséggel szeretném megmondani: egy hét múlva sem leszünk okosabbak. Nem tudunk tehát március 14-én olyan konkrét javaslatot a Parlament elé terjeszteni, amely képes elővarázsolni — egyelőre objektív ismeretek hiányában — 23 vagy 28 milliárd forintot. Ennek a részleteire majd visszatérek. Nem tudunk tehát olyan ígéretet tenni,