Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-66

5491 Az Országgyűlés 66. ülése, 1989. november 22-én, szerdán 5492 Nagy kérdés, ki vállalja a település alapellátását, nem beszélve az árváltozásokról, az inflációról, a fejlesztések működési és fenntartási költségtöbbleteiről, mert a tanácsok számottevő része erre nem mindenütt lesz alkalmas. Azt gondolom, ha tovább tökéletesítjük a tervezett intézkedést, akkor még a tanácsokat képessé lehet tenni 1990-ben várható ellátási feladataik színvonalas ellátására. Amennyiben elfogadjuk az irányelveknek a tanácsokra eső részét úgy, ahogy elhangzottak, akkor nem teszünk mást, mint meghirdetünk rendkívül késedelmesen egy új rendszert, amelyik kidolgozatlan. Az elvégzett hatásvizsgálatok a mi területünkön a tanácsok számára egyértelműen lehangolóak, a többséget negatívan érintik az eddig elvégzett számítások. Felvetődik a kérdés, lehet-e ebben a gazdasági helyzetben olyan szabályozó-módosítást alkalmazni a tanácsi területre, amely a települések ellátásában a jelenlegihez képest az indokoltnál nagyobb fokú differenciáltságot vált ki. Véleményem szerint az alapellátási feladatokhoz rendelt állami támogatás mértéke alacsony, érdemes ezt továbbgondolni, hogyan lehet így változtatást elérni. 1990-ben ehhez a rendszerhez sokkal több szubjektív elem fog kapcsolódni, mint ami helyett belép, holott az lenne a törekvés, legyen vége a pénzosztogatásnak, s ezek a szubjektív elemek felerősítik, és nem visszaszorítják a tervalkut. Felvetődik a kérdés, hogy vajon ez az önkormányzat irányába hat-e. Azt gondolom, hogyha ezeket megvizsgáljuk, akkor számtalan eleme semmiképpen sem. Ez nem vállalja föl tehát — úgy is meg lehet fogalmazni — teljeskörűen a vidéki Magyarországot. Ha a rendszer másik legfontosabb elemét, a személyijövedelemadót vesszük alapul, az így nem képviseli a társadalmi igazságosságot. Ugyanis ettől a közvélemény az elmúlt években való betáplálás következményeként azt reméli —, a településenkénti megoszlását nem ismerve — hogy mindenképp jobban járnak a helyi tanácsok, illetve a települések. Ugyanakkor a településenkénti megoszlás a szerint, hogy nem a munkahely, hanem a lakás, ahol lakik az illető, a szerint van visszabontva, azt mutatja, hogy többségük mínuszban van, tehát forráshiányként jelentkezik. Az előterjesztők is úgy tudják felvállalni, hogy 4000 Ft/fő-re történő kiegészítésként látják működőképesnek ezt a rendszert. Amennyiben erre sor került volna, pontosabban ha nem lenne kiegészítés, akkor a mi megyénk esetében nyolcszoros különbség jelentkezett volna a tanácsok között. A kiegészítésekkel sok minden megoldódik, de nem teljeskörűen. Hajdú-Bihar megyében általában, az alföldi megyékhez hasonlóan — Békés, Csongrád, Szolnok megyéket, Bácsot is beleértve — a személyi jövedelemadó nagysága mélyen az országos átlag alatt van. Megyei példát mondok: 79 településből 69-nél nem éri el az egy főre jutó összeg a 4000 Ft-ot. Nincs az a saját helyi bevétel, vállalkozói tevékenység, vagy helyi adóés egyáltalán a közeli években bevezethető-e úgy, ahogy azt anyag tervezi, amely ellensúlyozni lesz képes azoknak a településeknek a hátrányát, amelyeknek a személyi jövedelemadó-termelő képessége ilyen alacsony. Ezentúl az SZJA statikus állapotot fejez ki, hiszen az adófizetés másfél évvel előtte tart a szabályozásnak. Én a magam részéről a Kormányt a kedvezőtlen térségben korábban tett személyi jövedelemadó helyi tanácsokhoz történő leszabályozása alól legszívesebben felmenteném és a csak így megvalósítható kötelezettségvállalást természetesen akkor nem lehetne tőle számonkérni. Ezzel eloszlatnám azt a hiedelmet, hogy ez több pénzt jelent az eddigieknél és gazdagabbak lesznek a helyi önkormányzatok. Holott az új szabályozás szerinti források a megyében 36 tanácsnál, amely 55 települést jelent, működési kiadásra sem elegendőek. Lényegében semmi fejlesztésre nem adnak lehetőséget és ebben látom a legfőbb gondot, holott a korábban készített saját terveik alapján is erre az időszakra esnek a helyi vállalkozások, központi támogatással épülő beruházások a befejezést tehát az átmenetnek teljeskörűségét nem biztosítja. Számunkra a gondokat súlyosbítja, hogy az úgynevezett hátrányos térségek megállapításánál továbbra is mechanikusan a megyehatárokat vették figyelembe. Az utóbbi években több alkalommal fordultunk a Kormányhoz azzal a kéréssel, hogy ne a megyehatárok alapján, hanem a tájegységek adottságait figyelembevéve határolják be a hátrányos helyzetű térségek fogalmát. Ez a tervhivatal által beterjesztett anyagnál is hasonló felfogást tükröz. Nem részletezem, Fodor Erzsébet képviselőtársam interpellációjában erre külön vissza kíván térni. így csak ismételten kérném, 1990-től a megye bihari térségét, mint elmaradott térségét vegyék figyelembe, hiszen Sárrét ugyanis nemcsak Békésben, hanem Biharban is Sárrét. A nyírségi homokon ugyanúgy nehéz gazdálkodni itt is, mint mellettünk Szabolcsban. Közbevetőleg megjegyzem, hogy a bihari térség elmaradt 37 települése közül 27 forráshiányos. Hogyan szolgálja ez a rendszer akkor a települések népességmegtartó képességét? így — azt gondolom — sehogy sem! Csak szólam marad! Tehát ebben az értelemben a megyehatár elavult, ezért térségi regionális megközelítésre van szükség, és első javaslatom az lenne, hogy az irányelveket ilyen szemszögből kellene átfogalmazni és a költségvetésben már nem a megyéket, hanem a térségeket kellene figyelembevenni. Összességében: Hajdú-Bihar megyében működési, fenntartási, fejlesztési forráshiány miatt mintegy 2 milliárd forint a hiány —, igaz, ekkor még nem tudtuk, hogy a központilag tartalékolt mintegy 20 milliárdból, amire Békési miniszter úr utalt, mennyit fogunk kapni, de az már mindenképp látszik, hogy nem lehet olyan igazságos alku, hogy ebből a 10 százalék a megyéé lehessen. Tisztelt Ház! A legutóbbi időkig a tanácsok még fix pontot jelentettek az ország bizonytalan gazdasági és politikai életében. Félő, hogy a tervezett szabályozási rendszer gazdaságilag—politikailag lehetetlenné teszi a tanácsokat —, vagy azt akarjuk? Remélem, nem! Ne felejtsük el, hogy ebben az átmeneti helyzetben a tanácsoknak rövid időn belül több választást kell kiszolgálni és többszáz millió forinttal a technikai költségekhez saját erőforrásokból hozzá kell járulni.