Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.
Ülésnapok - 1985-80
6617 Az Országgyűlés 80. ülése, 1990. február 28-án, szerdán 6618 vek kidolgozása a korábban említettek szerint. Ennek érdekében megfontolásra javaslom az új oktatási törvény végleges kidolgozása előtt egy pedagóguskongresszus összehívását, ahol minden iskolatípus — az óvodától az egyetemig — képviseltethetné magát. Tisztelt Országgyűlés! Képv iselőtársaim! A bizottság állásfoglalása és a hozzászólások abban erősítettek meg, hogy az előterjesztett törvénymódosítási javaslatot magam is megszavazzam. Ugyanakkor a felvetett sok kétség, a sok javaslat alapján szükségesnek tartom, hogy megfelelő előkészítés után az új Parlament minél előbb alkosson egy új oktatási törvényt. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szóra következik dr. Vona Ferenc Pest megye 16. számú választókerületéből. DR. VONA FERENC (Pest megye 16. vk.): Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Amikor olvastam, hogy az oktatási törvény módosítása kerül ma napirendre, rögtön azt éreztem, nekem ehhez hozzá kell szólni. (Derültség.) Nemcsak azért, mert a mezőgazdaság fejlesztése mellett az oktatás, a kultúra ügye a fő vesszőparipám, hanem azért is, mert úgy érzem, hogy rendkívül nehéz és bonyolult problémával állunk szemben. Gyors cselekvésre van szükség, ugyanakkor az oktatásügyben vétek minden kapkodás. Szinte feloldhatatlan ellentmondást jelent az, hogy már mindenkinek elege van az új meg új oktatási reformokból; viszont azt is mindenki tudja, hogy ami rossz, azt meg kell változtatni. Aztán amikor elolvastam Glatz Ferenc miniszter úr tervezetét, úgy éreztem, mégsem kell hozzászólni. (Derültség.) Hacsak azért nem, hogy egyetértésemet fejezzem ki és elismerésemet a szabad szellemű, rugalmasan szabályozó, világos koncepciójú tervezet készítőinek. Elfogadom az okfejtést: gyorsan kell cselekedni. Új oktatási törvény megalkotása túl hosszú időt venne igénybe. Érjük be a nem is olyan régi törvény alapos módosításával. Első hallásra ez elfogadhatatlan. Hiszen túl nagy a tét ahhoz, hogy időhiányra hivatkozva ne tegyük meg, amit meg kell tenni. Megváltozott körülöttünk a világ; megváltozott a múltunk, megváltoztak a céljaink. Nem lehetséges, hogy a célok elérésének legfontosabb eszköze, az oktatási rendszer, csak toldozva-foldozva változzon. Amikor elolvastam a tervezetet, rájöttem, hogy maradhat egyelőre a régi cipő, hiszen új talpa, új sarka és új felsőrésze is van már neki. Az 1985. évi I. törvénynek nem a §-ai változtak meg, hanem a szelleme. És ez a módosított törvény nem magát az oktatási rendszert változtatja meg, hanem a feltételeket teremti meg a változtatáshoz. Most éppen ez a legfontosabb. Persze egy igazi változáshoz a jogi és szakmai feltételek nem elegendőek. Amíg a költségvetésben nem lesz áttörés az oktatás javára, amíg csak kozmetikázhatunk, addig nincs változás. Amíg nincs benzin az autóban, hiába fényesítjük, hiába cserélgetjük a kerekeit vagy akár a motort, nem fog menni! Nem tudom, hány milliárd forint kell az oktatásra, de amíg az európai listák végén kullogunk a tekintetben, hogy a költségvetésnek hány százalékát fordítjuk oktatásra, kultúrára, addig én nem tudok hinni semmilyen érdemleges változásban. Képletesen szólva a magyar oktatásügy nem a művelődési, hanem a pénzügyminiszter kezében van. Persze nem az a dolga, hogy megmondja, mit és hogyan tanítsanak; ilyen jellegű kioktató tevékenységének már a színházak műsorpolitikáját illetően sem volt túl nagy sikere. Egyébként majdnem ugyanilyen joggal mondhatjuk, hogy hosszú távon a pénzügy, a gazdaság van a művelődési miniszter kezében. Az ő intézményeiben képezik ki az úgynevezett ,,emberi tényezőt". De hát ezt már annyian és annyiszor elmondtuk, hogy mindenkinek a könyökén jön ki. Igaz, az elmúlt 40 évben mégsem vette komolyan senki. Az értelmiségellenes politika egyenes következménye volt a tanítás és a tanító lebecsülése. Egy párelemis miniszter vagy pártvezető nem hihetett igazán a műveltség, a tudás jelentőségében, ha azt mondhatta, nem sok padot koptattam az iskolában, mégis itt vagyok — és fényes könyökű egyetemi tanárok jönnek gazsulálni hozzám. .. Ez persze csak szubjektív része a dolognak. A fő baj a mindenre rátelepedő állami költségvetés volt. A hírhedt maradékelv alapján mindig csak csurrantottcseppentett valamit az oktatásügynek és az egészségügynek. Mindezt ,,A legfőbb érték: az ember" feliratú lobogó alatt. . . Képviselőtársaim! Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy a költségvetési szisztéma gyökeres megváltoztatása nélkül az oktatási rendszer sem változhat meg. És gyökeres változásnak egyelőre semmi jele. A gazdasági életben már tudják: a ködösítés, a hókuszpókusz semmire se jó. Befektetés nélkül nincs haszon. Miért hiszi a Kormány még mindig azt, hogy egyedül az oktatás olyan csodamalom, amely érdemleges befektetés nélkül is nagy hasznot hozhat? Nem akarom másolni a római Cato ceterum censeoját, hogy bármiről legyen szó, én mindig csak több pénzt követeljek. De Cato makacsságával hiszem, hogy a költségvetés Karthágóját le kell rombolni; hogy a maradékelvnek írmagja se maradjon! S akkor még mindig nagyon messze vagyunk a művelt Magyarországtól! Az értelmiségellenes politika a végletekig süllyesztette a pedagógusság társadalmi tekintélyét. Ez azzal járt, hogy a diákság legjava más pályát választott; pedagógusdinasztiák fiai fordultak tekintélyesebb, jövedelmezőbb szakmák felé. Az átkozott maradékelv a beiskolázásnál is érvényesült. A pedagóguspálya felhígult, és most már saját maga is tevékenyen részt vett a presztízs rombolásában. Lássuk, mindenható Hatalom, mire megyünk ketten! A probléma tehát nem olyan egyszerű, hogy jobban meg kell fizetni a pedagógusokat! Bár ez sem utolsó kiindulópont . . .
