Országgyűlési napló, 1985. V. kötet • 1989. november 21. - 1990. március 14.

Ülésnapok - 1985-80

6619 Az Országgyűlés 80. ülése, 1990. február 28-án, szerdán 6620 Ha valaminek a megreformálásába kezdenek, gyakran mondják: az alapoknál kell kezdeni. Ha az oktatást egy háznak képzelem el, akkor az az alap kétségtelenül az óvoda meg az alsó tagozat. De valóban az-e? Hiszen hogy ott jó alapozás folyjék, jól felkészült, tehetséges óvónők és tanítók kellenek. Az óvoda és az iskola megalapozás eszerint a főiskolán kezdődik. Akkor hát honnan kell elindulnunk? Hiszen a főiskola eredményes munkájához az kell, hogy gondolkodni, tanulni jól megtanult, általánosan művelt fiatalok kerüljenek oda! így lassan visszajutunk a gimnáziumon át az óvodáig ... Ez lenne az az ördögi kör, amiből nincs mód kitörni. Bárhol próbáljuk megszakítani, megjavítani, bebizonyosodik: egy-egy elem külön nem javítható! A „hol kell kezdeni" kérdés értelmetlen. Talán nem is kell megszakítani ezt az ördögi kört! Hiszen csak akkor ördögi, ha a színvonaltalanságot reprodukálja nemzedékről nemzedékre! Az egészet kellene valahogy fölemelni! Ehhez persze valóban az egész társadalom egyetértő támogatása kell. Ennek felismerése, hogy szocializmus ide, piacgazdaság oda, végül mégiscsak a tudásnak kellene végre hatalomra jutnia ebben az országban! Szabadság és tolerancia árad ebből az előterjesztésből. De nem szabad elfelejteni, hogy egy örökös alárendeltségen élő, önállótlanná vált pedagógus társadalom kap most lehetőséget az önálló munkára, döntésre, cselekvésre, amelyek vezetői sem mindig rátermettség szerint választódtak ki. Hanem úgy, hogy ki a legkészségesebb, a legengedelmesebb a felső diktátumok végrehajtásában. Ugyanis nem volt más megoldás. Félő tehát, hogy a szabadság önmagában kevés lesz, hiszen nemcsak a képességet, a tettvágyat szabadítja fel, hanem a nívótlanságot, a hozzá nem értést, esetleg a szürkeséget is. Minden tiltásnak következményei vannak, miként minden megengedésnek is. Semmit nem szabad tenni az összes lehetséges következmény számbavétele nélkül. A végig nem gondolt feloldást, szabadságot és jogadást előbb-utóbb visszavonás, korlátozás követi, amely rossz fényt vet az államigazgatásra, csökkenti hitelét és bizalmatlanságot szül. Nagyon jó és fontos elve a törvénymódosításnak a tanügyi monopólium feloldása, és az egyházi, valamint magániskolák bekapcsolódási lehetősége. Ne felejtsük el azonban, hogy Magyarországon kevés a pedagógus és még kevesebb sajnos a jó pedagógus. Különösen a vállalkozásra épülő magániskolákban érzem ennek a veszélyét. Nemcsak olyképpen, hogy nem lesznek képzett tanítóik, hanem fordítva is. Ha tőkeerősek, elszívhatják az állami iskolák pedagógusainak javát, tovább rontva bizonyos rétegek gyermekeinek képzési esélyeit. Az nem baj, hogy az elit iskolák majd kialakulnak. Az is az esélyegyenlőség része, hogy a kimagasló képességű gyerekek jobb iskolába járhassanak, de az is, hogy a tanyasi gyerek is hozzájuthasson a majdani nemzeti tantervben meghatározott alapműveltséghez. A törvény módosításának 6. §-a szerint a nem állami intézményekben folyó nevelés, oktatás feltételeinek biztosításához az állam külön jogszabály rendelkezései szerint hozzájárulhat. Ezt a megfogalmazást kevésnek tartom. Ha a törvény határozottan kimondja a 7. §-ban, hogy ha nem állami intézmény tevékenységét állami feladatként látja el, a nevelés, oktatás ingyenes, akkor az előző § is kimondhatná: ha nem állami intézmény állami oktatási feladatot lát el, akkor ugyanaz a költségvetési támogatás illeti, mint az állami iskolát. Azt hiszem, ez olyan alapelv, amit nem célszerű alacsonyabb szintű jogszabálytól függűvé tenni. Megfontolandó az is, valóban olyan igazságos-e az úgynevezett fejpénz. Ki kell számolni, hogy a kis iskolák nem kerülnek-e lehetetlen helyzetbe pusztán azért, mert kis létszámúak. Megint vissza jutottam az anyagiakhoz. De kérem, higgyék el, nem én vagyok anyagias, hanem az oktatás, a művelődésügy. És joggal, hiszen évtizedes mulasztásokat kell pótolnia, miközben neki kell vezényelni a menetelést 2000-ig és Európa felé. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Megkérdezem Varga Lajos Pest megyei képviselőtársunkat, kíván-e szólni? Igen, övé a szó. VARGA LAJOS: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Választókerületemből sok pedagógussal beszéltem az oktatási törvény módosításáról és ők kértek meg, hogy mondjam el véleményüket a Parlamentben. Érdekes módon beszélgetéseink során részükről az oktatónevelő munka felelősségét átérző indulatos megnyilvánulásokban ugyanazokat a témákat sorolták fel, melyeket miniszter úr is szükségesnek tartott kiemelni. Például ,,fel kívántuk adni az állami oktatás monopóliumát, melyre egyébként nemzetközi kötelezettségek is kényszerítenek bennünket" — valahogyan így fogalmazott a miniszter úr. Vagy például az „elitképzés", amellyel kapcsolatban ő azt mondta, visszautasítja az efajta vádakat, hogy ezt akarjuk megteremteni. Én úgy érzem, hogy jogosan utasítja vissza ezt. Vagy például, ha az iskolák azt akarják, akkor megkaphatják a gazdálkodás önállóságát is. Tisztelt Miniszter Úr! Bizonyára Ön is elgondolkodott azon, hogy vajon miért ez a nagy ellenérzés a pedagógusok körében a különböző rendeletek meghozatala kapcsán. Engedje meg, — és kérem a Parlament is engedje meg —, hogy a másik oldal érveit is elmondjam. Szeretném mindjárt az elején leszögezni, hogy nem személyes indítékaim vannak, sőt abban a körben, ahol én találkoztam velük, nem is politikai jellegűek az ellenérzések. Sokkal prózaibbak az okok. Az első komoly megrázkódtatás akkor érte őket, amikor Ön bejelentette az orosz nyelv oktatásának megszüntetését, ott, ahol erre a feltételek megvannak — természetesen ezt is hozzátette Ön. A baj ott kezdődik, hogy a szülők a mondat másik felét nem is akarják meghallani, és személyeskedésig fajuló viták mennek az iskolákban a pedagógusok és a szülők között. A második az egyházi iskolákkal kapcsolatos bejelentés volt, amellyel megint nem az a baj, hogy létre akarunk hozni ilyen iskolákat, vagy uram bocsa megengedjük, hogy ezek az iskolák működjenek, hanem az, hogy úgy érzik, itt a kiválasztottak fognak tanulni. Tulajdonképpen azt nem tudják, hogy milyen szempontok szerint történik a kiválasztás. Most a harmadik-